Ezt most muszáj lejegyeznem, méghozzá azért, mert eljön az az idő, amikor ezen is túlleszünk, sőt, mosolyogva fogjuk mesélni, hogy "Emlékszel, mikor Sárit egy órán keresztül altattam minden nap legalább kétszer?". 

Mert ugye most ez a helyzet. A 8. hófordulótól kezdve áttértünk ugyanis a nem-cicivel elalvásra, sőt, most olyan szigort tartok egyenlőre, hogy a babakocsiban sem szeretem altatni. Ennek az volt az oka, hogy nekem borzasztó megterhelő volt már állandóan szoptatni, és az is, hogy minden egyes alváshoz én kellek. Arról nem is beszélve, hogy szopizásban elalvás után nem lehetett betenni a kiságyba a drágát, mert felébredt, és azonnal visítva sírt, a nagyágyban meg egyre kevésbé mertem egyedül hagyni. Sőt, megfigyeltem, hogy ha így aludt el, 40-45 percnél sosem aludt többet egyhuzamban, ami azt jelentette, hogy 3-4-szer is kellett altatni egy nap, de sosem pihente ki magát eléggé. Ráadásul nagyon sírt, amikor felébredt, gondlom, azért, mert átverve érezte magát, nem voltam ott, és nem lógott a szájába a mellem.

Nos, mindezeket megfontolva elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, megtanítom ezt a gyereket egyedül elaludni. Persze, nem bevágom a kiságyba, és otthagyom, hadd bőgjön, de alapvetően afelé tendálok, hogy ha beteszem a kiságyba, betakarom, megpuszilom-símogatom, akkor belátható időn belül (1-2-5 perc) szuszikáljon szépen, sírás és nyafogás nélkül.

A kezdeti sikerek, amiről itt is megemlékeztem, persze nem bizonyultak tartósnak, mert rögtön másnap felszökött az altatással töltött órák száma, és ezzel párhuzamosan a nyűglődés és hisztizés is. Ha már nagyon nem bírom, persze, kiveszem a kiságyból, és dajkálom egy kicsit, de arra figyelek, hogy ne aludjon el a kezemben, hanem még a szemfennakadás előtt visszateszem a matracra (ordít), betakargatom, és símogatom a hátát - ha nagyon-nagyon álmos, akkor egy-két perc ordítás után szép lassan elalszik.

Az egész úgy zajlik, hogy amikor már látom, hogy nyűglődik a játékkal, tépi a fülét, vagy dörzsöli az orrát/szemét, akkor kicsit megszeretgetem, majd átvonulunk a hálóba, és beteszem a kiságyba. Az ágyban olyan a rácsvédő, mint egy kukac, aminek a testén zsebek vannak, és abban játékok (plüss izék, nem csörgők). Így sári azzal kezdi, hogy odaforgolódik az egyik-másik zsebhez, és módszeresen kipakolja a játékokat. Én mindeközben háttérbe vonulok, esetleg csendben mondókázom az altató mondókát. A játékkal eltelik egy 10-15 perc, amikor is nyafizni kezd.

Ekkor rákapcsolok, visszapakolom a játékait, odaállok a kiságy fölé, és mondókázok. Mindig ugyanazt, szenvtelenül, búgón-morgón-altatón:

"Csicsíjja, Babája, nincs itthon a mamája, elment a vásárba, hoz majd neki piros cipőt a lábikójára".

Ennyi, ezt elmondom vagy ezerszer.

A végén már fetreng, és sír, ilyenkor kénytelen vagyok kivenni, és kicsit dajkálni. Ha nagyon sír, és ha úgy látom, hogy messze még az elalvás, akkor énekelni szoktam, általában a "Ha én rózsa volnék"-ot, vagy a "Nem születtem varázslónak..."-ot, ezek a kedvencei, ezekre majdnek mindig megnyugszik. 

Ha megnyugodott, visszatérünk a mondóka monotonitásához, és általában visszateszem hasra a kiságyba. Ha nagyon álmos, akkor nem akar már megfordulni, a fejét sem emeli fel, maximum ide-oda forgatja, helyezkedik. Megfigyeltem, hogy azt szereti a legjobban, ha a dendője a feje alatt van, mint egy kispárna, néha az egyik sarkát szopizza, sőt, olyan is volt, hogy a hüvelykujját találta meg. Ilyenkor még nyöszörög, én pedig simogatom a hátát, vagy ütögetem a popóját, de ki már nem veszem többet.

Tegnap nagyon édes volt, mert ugyanígy meg kellett nyugtatni, de amikor visszatettem, már nem sírdogált, csak berregett. Azt is megfigyeltem, hogy berregni akkor szokott, amikor elégedetlen valamivel, de most ez inkább olyan "beszélgetős"-berregés volt, és tartott vagy öt percig (miközben én ugye rendíthetetlenül mondókáztam). Aztán lassan abbahagyta, és elaludt.

Szóval haladunk a göröngyös úton a cél felé, miszerint berakom a kiságyba, elmondom a mondókát egyszer, amire beindul a pavlovi reflex, szem fennakad, és gyerek alszik.

Na, persze, egyenlőre az is elég, hogy ha így alszik el, akkor 1,5-2 órát is simán pihen, aminek eredményeképpen kipihentebb, és nem csak 2,5-3 órát tud egyhuzamban fent lenni, de akár 4-4,5-t is. Ez nagyban megkönnyíti a programok szervezését, és jobban kiszámítható az egész napunk. Mondjuk így is van, hogy háromszor kell aludnia napközben, mert újabban 5-fél 6 körül kel reggel, de 8-9 előtt nem kerül este ágyba, így bőven belefér három napközbeni szunya.

Amúgy épp arra gondoltam a mai martoni altatás közben, hogy nem is olyan rég 1,5-2 óránként szopizott, amit akkor elég rosszul viseltem. De azon is túllettünk egyszer csak, már nem is emlékszem, hogy olyan megterhelő lett volna. Úgyhogy ezen is túlleszünk, és nekem lesz a legszuperebbül alvó porontyom széles e vidéken.

Ja, és most még csak a nappali alvásról van szó, az éjszakain még dolgoznunk kell...