Az elmúlt pár éjszakánk elég tré volt: nem elég, hogy Sári kb. ezerszer ébredt, én nem tudtam aludni, de ha mégis sikerült, rémálmom volt.
Azt álmodtam, hogy Cs., Mama, Sári és én egy vonattal utazunk Győrbe. A vonat valami folyóparton ment, de az inkább hasonlított tengerpartra, majd megállt, ahol egy másik folyó ömlött belé. Nagyon magasan volt a part, legalább 20-30 méteres sziklák övezték a torkolatot. Cs. kiszállt, és leült, miközben én Sárit átadtam a Mamának, és a vonat elejéből hajoltam ki (nem volt mozdony), hogy jobban lássak. A vonat nagy sebességgel elindult a szakadék felé, és ekkor láttam, hogy az egyetlen átkelőn, ami egy farönk, egy másik vonat robog át, nekünk ott már nincs hely. Konstatáltam, hogy mi bizony itt le fogunk zuhanni, és hogy minden bizonnyal meg fogunk halni. Kicsit ijesztő volt, de egyáltalán nem annyira, mint vártam. Azért eszembe jutott, hogy esetleg nem kellene kihajolnom az ablakon, mert úgy talán kevésbé veszélyes - igazából azon izgultam, hogy Cs. most ezt az egészet végignézi. Aztán a vonat ugratott, és egy pillanatra repült a semmibe - no, akkor volt egy pici görcs a gyomromban, de inkább az a hullámvasút-szerű izgalom, mint halálfélelem. Végül meglepetésemre nem zuhantunk le, hanem ráugrottunk a sín folytatására a túlparton, mint az akciófilmekben az autósüldözéseknél.
Ekkor riadtam föl.
Nem szeretem az ilyen álmokat, főleg azért, mert elválasztódunk benne, Cs. és én, vagy olyan is volt már, hogy Sári és én. Vajon mit akarhat ez jelenteni? Az Álmoskönyv szerint
- VONAT Elkerülhetetlen dolog. (...) Vonaton utazni: érdeklődés, fogékonyság a nem technikai értelemben vett újdonság iránt; (...) Vonatszerelvény, vontatókocsi mozdony nélkül: végzetesnek érzett események.
- TENGER Általában a félelem jegye
- PART Folyópart, ha meredek, veszélyérzetet ébreszt: hiba, amit partnerkapcsolatban követsz el.
- ZUHANÁS, ZUHANNI - Kisgyermekkori rémület újraéledése; álmodozásban, ábrándozásban levezetett kreativitás, kihasználatlan, szabályozatlan intelligencia. (...) Tetőről, szikláról, magaslatról lezuhanni: nem ott vannak sikereid, ahol szeretnéd.
Tehát ezek szerint általában valamilyen elkerülhetetlen, sorsszerű eseménytől, ami valamilyen párkapcsolati probléma, félek. Mindemellett, vagy ennek következtében, nem érek el sikereket ott, ahol szeretnék.
Ilyen vetületben van értelme az álomnak. Cs.-vel ugyanis a minap volt egy kisebb vitánk, vagy nem is tudom, hogy nevezzem, félreértésünk. Az egész onnan indult, hogy ő szeretkezni akart, de én annyira hulla voltam, hogy már a Jóbarátokat sem tudtam végignézni (9-kor van vége), úgyhogy következésképpen elutasító voltam. Aztán ebből kerekedett egy "Mert már nem is szeretsz"-beszélgetés, aminek az lett a vége - szerinte- hogy én sem és ő sem vagyunk már szerelmesek egymásba, mert amikor én még szerelmes voltam belé, akkor annak az volt a jele, hogy a fél városon átutaztam bugyi nélkül, csak azért, hogy felizgassam.
Aztán közölte, hogy ő szeret engem, de már nem szerelmes belém.
Én persze ettől teljesen kibuktam, és ő nem értette, hogy mi a bajom. Aztán jó fél óra magyarázkodás, és veszekedés után az derült ki, hogy tulajdonképpen mást ért ő és mást értek én szerelem alatt. Ő azt hívja szerelemnek, ami mondjuk az első fél év fellángolása, amikor minent eldobsz egy öt perces numeráért, és görcsbe rándul a gyomrod, ha meglátod a másikat. Ezt természetesen már egyikünk sem érzi - de szerintem nem is baj. Az érzelmek átalakulnak, már nem (csak) a pillanatnyi örömök a fontosak, hanem a közös életünk, jövőnk, céljaink. És kell-e a szerelemre jobb bizonyíték, mint Sári?
Nos, végül tehát kiderült, hogy csak egy hülye félreértés volt az egész, de mindenesetre ez az egész beszélgetés nem múlt el nyom nélkül. Tudom én, hogy sokkal kevesebb energiám van kettőnkre, mint korábban, és Cs. valószínűleg sokkal többet akar belőlem, mint amit adni tudok. Ez persze az én hibám, hiszen tényleg semmibe nem kerülne egy kicsit több csintalanság a részemről, de Cs. pedig azt felejti el állandóan, hogy a szeretkezés nem ott kezdődik, hogy letolja a gatyáját... hanem ott, hogy éjszaka néha ő kel fel Sárihoz, hogy kinyitja nekem az ajtót, hogy megdicséri a külsőmet, vagy mondjuk ne'adj'isten, néha meglep valami ajándékkal. Vagy csak a figyelmével...
Csak attól félek, hogy az emberek olyan könnyen eltespednek, hagyják magukat kényelmesen belesodrani valami langyos pocsojába, aztán negyvenakárhány évesen arra ébredünk, hogy valahol valamikor valamit elvesztettünk, ami már sosem lesz meg.
Mondtok, amit mondtok