Mondta az orvos, hogy nem biztos, hogy kellemes lesz a szülés utáni első együttlét, de hogy olyan lesz, mint legszendébb szűzlány koromban, arra álmomban sem gondoltam volna. Végül is hoppon maradtunk, mert ez bizony fájt, mint a fene. Hát nem tudom, mi lenne, ha még alul össze is…

Tegnap hivatalosan is betöltöttük a 6. hetet, így kiléptünk a gyermekágyból Sárikittyommal, aki épp ezen a napon érte el a 4010 grammot, vagyis 6 hét alatt 1,5 kilót szedett fel, ami -valljuk be- még egy hatvanpár kilós nőn is meglátszana. Igazi kis hurkás a lidi, nem győzöm…

Hát rácuppant. Mármint Sári és a cumira. Az volt, ugyanis, hogy a múltkori frontos, hisztis, sírós nap után (tegnap) megállapítottam, hogy imádja szopizni a kisujjamat, és az sem zavarja, hogy nem jön belőle semmi. Úgy szívta, hogy azt hittem, kiszakítja az ujjpercemet. Hát de…

Sári úgy délelőtt 11 óta nem aludt normálisan, maximum fél órácskákra szenderedett el, a fennmaradó időben pedig vagy ordított, vagy a mellemen lógott. Semmi mással nem tudtam lecsillapítani, csak a cicivel, pedig tényleg mindent megpróbáltam. Fél 4-kor ebédeltem úgy, hogy…

Amíg meg nem szültem, egészen pontosan addig, amíg kitoltak a műtőből, mindenki értem aggódott, mindenkit én érdekeltem. Aztán ahogy felkerültem a kórterembe, az érdeklődés lelohadt, majd teljesen meg is szűnt - konkrétan 4 napig nem látott orvos a kórházban - történt mindez…