Hát rácuppant. Mármint Sári és a cumira.

Az volt, ugyanis, hogy a múltkori frontos, hisztis, sírós nap után (tegnap) megállapítottam, hogy imádja szopizni a kisujjamat, és az sem zavarja, hogy nem jön belőle semmi. Úgy szívta, hogy azt hittem, kiszakítja az ujjpercemet. Hát de mondom, akkor a cumit, aminek ugyan nincs kolbászíze, de ugyanúgy nem jön belőle semmi, vajh miért nem kedveli - konkrétan öklendezik tőle - amikor is jött az isteni szikra: hát mert nagy - mármint a cumi, mármint Sári újszülött méretű szájába.

Nos, akkor felpakoltunk, és irány a bolt. Útközben meg kellett állnunk egy kis kisujj-cumizós vigaszra, és még szerencse, hogy állandóan szomjas vagyok, és ezért van nálam ásványvíz, mert így volt mivel kezet mosni (erről jut eszembe, hová lettek gyermekkorom köztéri csapjai, amiből olyan trükkösen kellett vizet fakasztani - te nyomod én meg félreugrom, mert olyan nyomással jön a víz...). A boltban aztán megállapítottam, hogy valóban jól gondoltam, és különböző méretű cumik léteznek, és mivel gyermekem jóléte nekem mindennél fontossabb, megvettem az Aventes 0-3 hónapis cumiját össze-vissza 1400 Ft-ért (pofám leszakad), majd szaladtunk haza, megállapítottam, hogy pontosan ugyan akkora, mint a régi cumija, csak kicsit más a formája, kifőztem, lehűlt, és már nyomtam is az ordító szájacskába. Sári vetett rám pár csodálkozó pillantást, hogy jééé, szívhatom és mégsem anya, majd kicsit nyöszörgött, de azért szopizta erősen, majd mély álomba szenderült, amiből csak akkor ébredt fel, amikor a cumi kiesett a szájából, de akkor már úgyis kajaidő volt, szóval nem bántam.

A cumi óta amúgy sokkal jobb haverok vagyunk, Sári meg én.

És iszonyatos lelkiismeretfurdalással küszködöm, amint elnézem tágra nyílt szemű utódomat, amint a szilikon pótanyát szopizza, és arra gondolok, vajon tudja-e, hogy az nem az anyja, és mi a jobb, ha tudja (és szemrehányást tesz nekem), vagy ha nem tudja, ergo én átvertem. És a fülemben már hallom is apósom enyhe kárörvendő nevetését, amikor is mondja, hogy "látod, én megmondtam, hogy adsz neki cumit", én meg rávágom, hogy igaz, bár azt olvastam, hogy az igény szerint szoptatott csecsemőnek nem kell a cumi, de azt senki nem mondta, hogy az igény szerint jelenthet 10 percenkénti szopizást is, alkalmanként fél-egy órákat, úgyhogy anyának még wc-re sincs ideje kimenni... mert ha meg sír, akkor megszakad a szívem.

Szóval nagy nehezen, több hetes kísérletezés után végre sikerült valami károsra szoktatni a lányomat, amiről remélhetőleg iskolás koráig nem tudjuk majd leszoktatni... remélem, hasonlóan sikeres leszek majd a cigarettával is, hogy csak az egyik orális fixációt említsem.