Tegnap ebédkor kivette a kezemből a kanalat, betette a tányérba, majd a számhoz próbálta tenni. Amikor sikerült, és én bekaptam az ételt, nagyon nevetett. Utána már nem is akart ő enni, csak engem etetni.

Vacsora után pedig kicsit majszolgatta a kekszét, majd gondolt egyet, és elém tolta, hogy egyek én is. Egy harapás nekem, egy neki. Ő irányított, nem kellett segítenem.

Nem vagyok biztos benne, hogy így van, de szerintem az nagy dolog, hogy felismerte, hogy nekem is van szám, és én is ugyanarra használom, mint ő. És mivel én etetem őt, így következésképpen neki kell etetnie engem. És önzetlen... bár gondolom, már csak azután, hogy az ő pocija dugig lett tömve.