Még nem emlékeztem meg róla, de nálunk minden etetés egy kész cirkusz. Pedig Sári szerencsére nem rossz evő (jut eszembe, 240 g-t szedett fel 1 hónap alatt), csak egyszerűen nem érdekli az evés. Nem tudom, minden babával így van-e, de Sári unja az etetéseket, mintha sajnálná rá az időt. Addig csak-csak elvan, amíg elnyomja a kínzó éhséget az első pár falat, de utána nem lehet etetni, ha nem foglaljuk le valamivel.

Igen, a többes szám nem véletlen, mert általában én etetem, Anyu vagy a Mama, esetleg Cs., vagy ezeknek bármely kombinációja pedig lesi a kisasszony kívánságait (amire rámutat, azt megkapja, majd elhajítja). Ha tele van a keze valami érdekessel, akkor szépen nyitja a száját és nyeli a papit, de ha épp rosszkor nyújtom felé a kanalat, akkor jobb esetben csak összeszorítja a száját, rosszabb esetben viszont csapkod, és kiüti a kanálból az ételt.

Úgyhogy etetések előtt rendszerint az összes dobozt, kulcstartót, lim-lomot felsorakoztatjuk, hogy a kritikus pillanatban előránthassuk valamelyiket, és Sárit etethető állapotban tarthassuk. A dolog pikantériája, hogy most még a szar izű antibiotikumot is le kell nyomni a torkán, ami nyilván extra figyelemelterelést igényel, és ez egyáltalán nem könnyű feladat egy olyan babával, aki már nyers tésztát is gyúrt, hogy egyen. 

Az első szülinapra valami etetőszékes játékot (is) kellene vennünk, bár megjegyzem, a játékai ilyenkor egyáltalán nem kötik le.