Jajj, annyi mindent csinál, annyi mindenről kellene írnom, de aztán valami mindig kimarad, és általában ez a legfontosabb... 

... mert majd amikor megnő, és megkérdezi, hogy milyen baba volt ő, akkor jó volna kapásból rávágni, hogy

-olyan, aki hosszú percekig eljátszik a tükörképével, mert az mindig azt csinálja, amit ő

-olyan, aki a cipőket, papucsokat a kezére húzza (mindig jó párosításban!), és így mászik keresztül-kasul a lakáson

-olyan, akit csak sírva-vonszolva lehet berángatni az udvarról, mert  annyira szeret kint lenni, annyira szereti a fűszálakat, a virágokat simogatni, szagolgatni, mert kint annyi érdekes felfedezésre váró dolog van!

-olyan, aki átöleli a nyakamat, amikor megkérdezem, hogy hogyan szereti anyut

-olyan, aki tud énekelni, cérnahangon

-olyan, aki megfogja a Teletubbies-os DVD-tokot, és pakolja a TV képernyője elé, mert a Tabik így mennek a TV-be

-olyan, aki ha beveri a fejét, utána visszatér a "tett" helyszínére, és próbálgatja, hogy meddig tudja úgy odaérinteni a buksiját, hogy ne fájjon.

-olyan, aki mindig azt akarja enni, amit apa eszik, legyen az kolbász, paprikás, vagy bélszín. Apa már nem ehet olyankor, amikor Sári is eszik emiatt.

-olyan, akinek a legkisebb dolga is fontosabb annál, mint hogy egyen, mert a világ felfedezése nem várhat holmi hülye étkezésekre, ezért evés közben is szerelni/beszélni/olvasni/játszani kell.

-és olyan, hogy azt nem is lehet elmondani, milyen.

Napról napra okosabb és szebb, és egyre ügyesebb is. Már lépeget a bútorok mellett, tegnap át akart "ugrani" egy nagyobb távot két szék mellett, de azért erre még nem volrt elég bátor és ügyes. A lépcső lett a mániája, napjában ezerszer is megmászná, csak az a gond, hogy a mi lépcsőnk hihetetlenül veszélyes, szerintem még úgy is, hogy ott állok mögötte.

Sári olyan, amilyen. Tökéletes.