Egyre kevesebb időm van a blogokra, pedig most aztán tényleg pörögnek az események, és ha most sem írok, akkor úgy elmaradok, hogy sosem pótlom be.

Szerdán megjártuk Bajorországot - hát nem semmi út volt, az egyszer biztos! Hajnali 6-kor indultunk, úgy terveztem, hogy majd 5-kor kelek, mindent elrendezek, így amikor Sári felkel, már csak megszoptatom, és indulunk is. Erre a kismanó beelőzött, mert már 3/4 5-kor kukorékolt, és vagy fél órán keresztül szopizott. Szerintem simán levágta, hogy mi el akarunk menni, azért kelt ilyen iszonyatosan korán. 

Cs. szerzett tetőcsomagtartót, és kedd este tök véletlenül még egy GPS-t is, ami elengedhetetlennek bizonyult - ha az nem lett volna, szerintem már rég elváltunk volna! Az első címet még megtaláltuk volna valahogy, de a többit szerintem még most is keresnénk. A GPS-en amúgy valami iszonyat béna parasztos duma volt beállítva, amit kb. Linzig tudtam elviselni, de annyira féltettük, hogy nem nagyon mertük bizergálni. Aztán csak átállítottam normál hangra. 

Az első címig félúttól én vezettem, mert Cs. álmos volt, de szerintem jobban stresszelte az, hogy az anyósülésen kell engem folyamatosan ellenőriznie, mintha ő vezetett volna. Nem mellesleg engem is. Totál kiakasztó, hogy 12 éve van jogsim, levezettem szerintem már 1-200 000 km-t, és szerintem elég jól vezetek, erre ő állandóan cseszeget! Úgyhogy az első cím után átadtam neki a volánt, és innentől ő volt a sofőr, amíg haza nem értünk.

A vásárlás során bejártuk Bajorország rurális vidékeit ill. München alvóvárosi részeit. Olyan utakon jártunk, amik -Cs.-t idézve- olyan földutak, amik le vannak betonozva. Egysávos, névtelen, világvége kis utacskák, össze-vissza kanyarogva a bajor szántóföldek között, de sehol egy kátyú, egycentisre nyírt csodaszép zöld gyep, sehol szemét vagy kosz. Nem szeretem, amikor a németekkel példálóznak, sőt, ez a pedáns rend néha kifejezetten idegesítő, de mondjuk az nem pénzkérdés, hogy az út mellé vagy a szemetesbe dobálom-e a szemetet. Bár az is igaz, hogy mennél nagyobb a szegénység, annál több a szemét az út mellett...

A falvak, vagy inkább tanyák, ahol vásároltunk, olyan színvonalat tükröztek, amit egy magyar földműves szerintem nagyon sokára, de inkább sosem fog elérni. Mindenesetre Cs. apja és a sógora is gazda, és bár ottani viszonyok között jól, sőt, a sógora nagyon jól él, sehol sincs ezekhez képest. Az emberek nagy része amúgy elég kedves volt, kivéve egy nőt, akitől egy babakocsit vettünk tényleg olcsón (bár a babakocsi elég használt), de én meg úgy voltam vele, hogy úgysem ismer, ha bunkó, hát legyen az. Csak szegény Cs. érezte magát kellemetlenül, mert a szegény Astrát úgy megpakoltuk, hogy tényleg úgy néztünk ki, mint a lomisok - vagy inkább a szerb vendégmunkások, amikor mennek haza... A csúcs az volt, amikor végül feltettük a csúszdát is, amit Sárinak vettünk, és itthon kb. 30ezer Ft lett volna (így 10 EUR-t fizettem), innentől kezdve már tényleg elég "cigányosra" vettük a figurát.

Este 7-re végeztünk a vásárlással, de nem akartunk ottaludni, hanem indultunk haza. Végül is "csak" 600 km-re voltunk itthonról, és bár én olyan álmos voltam, mint a fene, Cs. bevállalta a vezetést. Tényleg alig bírtam nyitva tartani a szememet, de nem mertem aludni, mert féltem, hogy akkor Cs. is elalszik. Útközben egyébként egy csomó kelet-európai jól megpakolt autóval találkoztunk, féltem is, hogy ha megállunk, megvernek a lomisok, mint konkurenciát... Mondjuk, nem ezért, de nem nagyon pihentünk, így végül fél 2-re értünk haza.

Mint kiderült, eközben Sári elég jól elvolt nélkülünk, este még a tápszert is simán bevágta (180 ml-t, gondolom, akkor hasonló mennyiséget szopizhat), és jól is aludt. Reggel azért nagyon örült nekem, de mivel én csak szoptattam aztán aludtam tovább, mert egyszerűen nem bírtam felkelni, jól eljátszott, amíg végül fél 11-kor kikászálódtam az ágyból.

Aznap viszont nagyon rosszul aludt éjjel, 1 és 2 között egyfolytában dajkálni kellett, és végül velünk aludt a nagyágyban. Szerintem attól félt, hogy megint elmegyünk... Mindenesetre tegnap szinte egész nap vele voltam (leszámítva amíg lenyírtam a füvet), és ez kicsit helyrebillentette, mert most jól aludt éjszaka.

Anyagilag nem tudom, mennyire fog bejönni az út, de úgy számoltam, hogy bukni biztos nem fogunk rajta - legfeljebb nem ez lesz(ez sem lesz) az évszázad üzlete. Azért tanulságos volt, ha más nem, akkor azért, mert most már tudjuk, hogy Sárit egy-két napra azért itt lehet hagyni...