Sári sikeresen elnyúzta élete első cipőjét, engem meg szétvet az ideg. Egyfelől azért, mert Pediped cipő volt, amiről csupa jókat hallottam, és amire amúgy majd' 1 hónapot vártam, és végeredményben összesen 1 hónapot használtuk -igaz, aktívan- de az orra már szét is ment. Egyszerűen lefoszlott az anyag. Szétmállott. Aminek oka a silány minőségben, és a bőr-beton kölcsönhatásban keresendő. Ugyanis Sári egy nem éppen szelíd motoros, aki hajtja a járgányt, mint az őrült, de arra már lusta, hogy fel is emelje a lábait, úgyhogy a gyönyörű Pediped cipellők állandóan súrlódtak a földön. 

Most nem tudom, mit csináljak. Mert egyfelől értem én, hogy a cipik járásra, és nem motorozásra vannak kitalálva, de ugyanakkor dühít, hogy ennyire nem bírták a (kemény) strapát. Mert végeredményben az, hogy egy 14 hónapos nem (csak) lépeget, hanem motorozik, az teljesen normális, nem? Úgyhogy azt hiszem, azért szóvá teszem nekik a dolgot.

Kár, és nem csak azért, mert a cipő amúgy gyönyörű volt, hanem azért is, mert Cs. úgy le fog kapni a tíz körmömről, hogy csak na. Ugyanis már a kezdetekkor mondta, hogy ne engedjem a gyereket ebben a cipőben motorozni, mert tönkre fogja tenni, és erre lőn, lett neki igazsága. Azért is kár, mert Sárinak most tulajdonképpen nincsen másik cipője. Mert ugye ha most veszek egy méregdrágát, azt is záros határidőn belül tönkre fogja tenni, ha pedig veszek egy olcsót, csak motorozásra, akkor kb. kétpercenként cserélgethetjük az olcsó-drága cipőket, mert ilyen intenzitással váltogatja a gyermek a tevékenységi körét.

Ajajjjj....