Sűrű napokon vagyunk túl (vagy benne?). Sárival mostanában elég nehéz - talán jön a foga megint, illetve jött, mert jelenleg ott tartunk, hogy fent 6 db gyöngyszem sorakozik (igaz, marha foghíjas, ui. elöl 4, és hátul mindkét oldalt 1-1), míg alul változatlanul kettő darab miniatűr fehérlik, és nem is nagyon tűnik úgy, hogy arra gyarapodni akarna. Már túl vagyok azon, hogy olyanokon parázzak, hogy nem lesz lent foga, mert nyilván lesz, de tény, hogy a nemtudommelyikésholjön-fogacska most nagyon megvisel minket.

Mert Sári ennek köszönhetően éjszaka nem igazán alszik. Sokszor felébred, és újabban rendszeres a 3-5 közötti huzamosabb ideig való bőgés. A ma éjszakánk katasztrofális volt, Cs. vagy ötször volt bent nála 3-ig, majd 3-tól 5-ig én próbáltam vele valamit kezdeni, végül nagy nehezen magam mellett elaltattam, de a kis éjszakai intermezzo ellenére azért hatkor természetesen felkelt, aminek következtében egész délelőtt iszonyatosan nyűgös volt. Már én is nagyon nehezen viseltem a dolgot, és amikor fél 10-kor végre elaludt, mondtam is Cs.-nek, hogy mostanában néha felmerül bennem a kistestvér gondolata, de egy-egy ilyen éjzsaka után úgy elhessegetődik, hogy aztán hónapokig nem kerül elő...

Végül is amúgy nem volt baj, hogy Sári ilyen korán elaludt, mert így legalább, mire J. és M. megjöttek, kipihent volt és egész vidám. Mondjuk aktív is, ami azt jelentette, hogy hihetetlen sebességgel tépte ki Kisvacak kezéből a játékokat, amit szegénykém szomorúan, de tudomásul vett. Idegen terepen azért nehéz megvédeni magát... Szóval Sári baromi irigy volt, komolyan, már néha én szégyeltem magam. De valahol hallottam, hogy ez ebben a korban normális: a babák ugyanis még annyira egoisták, annyira saját magukon keresztül szemlélik a világot, hogy szt hiszik, hogy ha nekik jó, akkor másnak is az. Ezért nem is értik a gyerekek, hogy miért bőg a másik gyerek, ha elveszik a lapátját a homokozóban... Hát nem tudom, értem én, hogy Sári szerint Márknak az a jó, ha ő az összes játékot elszedi tőle, de szerintem egy idő után már kifejezetten EZT (vagyis M. kifosztását) tekintette A játéknak.

J.-t mondjuk (szerencsére) nem zavarta Sári önzőzése, azt mondta, hogy ő hagyja, hogy a gyerekek elrendezzék egymás között a dolgot - ami végül is nem hülyeség, legalább is amíg vér nem folyik, ugye. Na ettől persze messze voltak, és azért voltak kedves pillanatok is, Márk ugyanis nagyon édesen simizik, és azért Sári sem volt mindig mufurc. Szerintem végül is elég jól eljátszottak, főleg a kutya jött be a kis vendégnek, aki bár kétszer akkora volt, mint KV, de a nevezett ezt egyáltalán nem találta ijesztőnek, sőt... Én mindig picit tartok a kutya-baba relációtól, pedig Sári is odavan érte (mostanában kápráztatott el minket azzal, hogy megnevezte a kutyát, azt mondta: Brututu - Brutuszra). 

Én pedig egy anyatigris vagyok. Ciki volt, remélem, J. nem vette zokon, de véletlenül sikerült erélyesebben rászólnom Márkra. Hülyeség, de totál ösztönösen jött. Az volt ugyanis, hogy Kisvacaknak érthető módon elege lett a Sári-féle embargóból, és a homokozóban egy félreérthető mozdulattal közeledett a Lány felé - abból a szögből, ahol én ültem, úgy látszott, mintha kupán akarná vágni, vagy a fejétől fellökni - de így visszagondolva valószínűleg nem lett volna ez olyan komoly. Mindenesetre tényleg teljesen meggondolatlanul felkiáltottam, hogy "NNNA!", mire Márk elkapta a kezét (vagy J. Márkét?), úgyhogy a Lányom "megmenekült". Most eléggé szégyenlem magam érte - de ez csak úgy kiszaladt (én sem szívlelném, ha valaki rászólna Sárira, ráadásul egy ilyen kis semmiségért).

Sári most újra alszik, persze, úgy fel volt pörögve, hogy megint másfél óra volt az altatási ceremónia. Nem tudom, de mostanában nagyon bele vagyok ebbe az egészbe fáradva, néha szaladnék ki a világból, ha mondjuk egy-egy pelenkázási küzdelemre gondolok. Nem tudom, kinek mikor lesz elege az itthonlétből, de én azt hiszem, hogy nekem már közel van a vég... Sári tényleg tüneményes, ő az életem, de most úgy érzem, kell valami más (is), különben begolyózok.

Jó megoldás persze nincs, de erről majd máskor.