Ma szülői értekezletre kellett mennem a bölcsibe. Mert hogy -"kis" segítséggel- felvették a Lányt egy alapítványi bölcsődébe, ahova reményeim szerint ősztől járni is fog. Feltéve, ha lesz ősztől munka, de ez úgyis nemsokára kiderül.

Szóval a szülői. Nagyon izgultam, mert ez volt életem első szülői értekezlete, és felettébb kíváncsi voltam, hogy vajon melyik szülőtípusba fogok majd tartozni: a pedálgép mindenlébenkanál és mindenrőlvanvéleménye és mindigvanmégegykérdésevagyjavaslata, a bólogatójános amitadadamondazúgyvan, vagy a kötözködős mindenkivelösszeveszős.

Az első körben volt egy közös szülői minden csoportnak, ahol elmondták, hogy mennyire jó ez a bölcsőde (mert alapítványi, nem állami), és tényleg elég szép az épület (belülről, kívülről szocreál), szépen ki van dekorálva, rengeteg a játék, és van egy csomó plusz szolgáltatás, pl. játszóház, házi gyermekfelügyelet, hosszított nyitvatartás, ami egy állami bölcsiben nem biztos, hogy megvan. Itt beszéltek arról is, hogy hogyan zajlik a beszoktatás, és hogy ez mekkora trauma a gyereknek - ekkor a mellettem ülő csaj elpityeregte magát, és mit mondjak, nekem is szorongatta a torkomat a sírás. Épp arról volt szó, ugyanis, hogy a babának ez az első eset, amikor kilép a családból a kisbetűs életbe (és ekkor elképzeltem az én kis Sárimat, amint bizalmatlanul szemléli a dadust és nem engedi el a kezemet...). Szóval nem lesz egyszerű, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez lesz a helyes döntés.

Ezután felolvasták, hogy melyik gyerek melyik csoportba fog kerülni - és láss csodát, Sári a "Csipet Csapat" nevű csoport oszlopos tagja lehet ősztől, ahol 13 gyerkőcből ő lesz a 3. kislány. Ezért aztán nálunk sokkal kisebb tülekedés volt a lányjelekért, igaz, a katicabogarat egy vérmes menedzseranyuka lenyúlta, de így is sikerült a pillangót (aka lepke) megszereznem. A lepkék egyébként mostanában nagy kedvencek, úgyhogy remélem, örülni fog neki a Manó.

Megbeszéltük a beszoktatás sorrendjét is - erre azért van szükség, mert egyszerre csak egy gyerek szokhat be, és szeptembertől kezdik, tehát 13 babát beszoktatni eltart egy ideig. Mivel mi nem annyira sietünk, mint a szeptembertől dolgozó anyukák, így én októberre toltam a beszoktatást, ami azért is jó, mert utána sokáig nem lesz senki, vagyis ha Sárinak esetleg lassabban menne a dolog, az sem baj, mert lesz időnk. 

A csoportban egyébként 1-2 év közöttiek lesznek csak, a másik két kislány pl. épp gy évesek lesznek szeptemberben (atyaég, ha belegondolok, hogy bölcsibe kell menniük...), szóval ez lesz a mini csoport, a többiek azért már mind picit nagyobbak. A gondozónők egész szimpatikusak voltak, az egyik egy kicsit idősebb, olyan 45-50 körüli, a másik jó harmincas, és mint megtudtam, most érettségizik, amin azért meglepődtem - mármint, hogy dadusként nem kötelező az érettségi. Mindegy, tényleg tetszettek, tegeződtünk, és bármit kérdeztem, mindenben partnernek tűntek, úgyhogy megmondom őszintén, nagy kő esett le a szívemről. Bár még most is hihetetlen, hogy egyszer ez a két vadidegen fog vigyázni a Lányomra, de ha még unszimpatikusak is lettek volna, akkor tuti megvétózóm ezt a bölcsidolgot.

Egyébként holnap találkozom a főnökömmel egyeztetni az állást - ugye a jelenlegi verzió szerint januártól van hely, de én szeretném kibulizni, hogy már korábban, lehetőleg októbertől vegyenek vissza, mégpedig úgy, hogy ősszel szabadságon lennék, amíg Sári be nem szokik a bölcsibe, és át nem esik a szükséges betegségeken, aztán november-december tájékán kezdenék dolgozni, de még csak itthonról, és januárban, amikor már tényleg jól beszokott Sári is és én is, akkor kapnám meg a teljes munkaköröm. Addigra legalább látnám, hogy tényleg megy-e, vagy sem.

Igazából viszont itt (is) keresek munkát, mert azért az mégsem perspektíva, hogy naponta utazgassak Pestre... Jajj, nem könnyű...

Szerző: anna_over_the_moon  2009.06.04. 20:02 2 komment

Címkék: közösség csipet bölcsi

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr104580206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_59252 2009.06.05. 11:24:58

Nekem gyöngysor volt a jelem, de nem tudtam, hogy ezt a szülők választják. (Lehet, hogy nálunk nem is így volt.) Biztos nehéz lesz, kitartás! És a munkakereséshez is! (Illetve hogy összejöjjön a perspektívád az őszi kezdéssel, ha nincs helyben munka)

Ismeretlen_114087 2009.06.05. 21:59:43

Kiráz a hideg, ha arra gondolok, egyszer el kell engednem ezt a csöpp embert a farkasok közé, a nagyvilágba, legyen az bölcsi vagy ovi, mindegy, de az első lesz, amit anya nélkül tölt idegenek közt. Megértem a félelmeidet. Irigyellek, ha visszamész dolgozni, bár lehet én sem várok 3 évet, mert az itthonlétbe is kezdek bekattanni. Paradox egy helyzet:-(
süti beállítások módosítása