Ma reggel Sári már nem kapott szopit, hanem kénytelen-kelletlen kivárta az apja karjában, amíg kicsit meglangyítottam az előző este felforralt, majd a hűtőben tárolt tejet. Így 15 hónap óta ez a második olyan nap, amikor egyáltalán nem szopizott (az első, amikor megszületett, de az ugye nem rajtam múlt...).

Nem mondhatnám, hogy kapálózott a cici után, mert miután kiitta a 2 deci tejet, egyáltalán nem érdekelte a dolog, ment játszani. Viszont "cserébe" egész nap tiszta nyűgös volt, amit egyfelől a rosszidőnek, másfelől az alsó örlőfogak feszítésével, harmadrészt pedig az MMR-rel (ami épp egy hete volt) magyarázok. Ráadásul még taknyos is, amiről ugye megint nem tudom, hogy az MMR vagy a múltkori fürdőzés hatása-e. Tudtam, hogy ez lesz, mármint, hogy épp akkor betegszik meg, amikor majd nem fogom tudni, hogy most mitől beteg...

Szóval azt hiszem, végérvényesen ráléptünk az önállósodás útjára, legalább is ami a szoptatást illeti. Őszintén szólva tényleg örülök neki, hogy már nem függ ebben tőlem - emlékszem, az első 1-2 hónapban iszonyatos parám volt, hogy mi lesz, ha hirtelen elapad a tejem, 39 fokos lázam lesz, vagy ne adj' isten valami történik velem (ami miatt nem tudok szoptatni), és akkor Sári mi a fenét fog majd enni? Mert én elképzeltem, hogy az, hogy felismerjük a problémát, majd Cs. elmenjen a dokihoz (kivárja a rendelési időt), ott kivárja a sort, majd felirassa és kiváltsa a tápszert biztosan tovább tart, mint 3 óra, ami köztudottan az újszülöttek evési ritmusa, ráadásul Sári mindig sűrűbben evett - ebből kifolyólag szegény gyerek biztosan éhen hal, ha velem valami történik... nos, emiatt aztán egy adagnyi (ill. kicsit több, kb. 200 ml) friss anyatej (vagyis max 24 órás) mindig állt a hűtőben, majd mivel tulajdonképpen sosem lett felhasználva, mindig ment is a fagyasztóba, pótolva újabb friss adaggal. Ne mondjam, milyen felemelő volt minden szoptatás után -ahelyett, hogy a gyerekben gyönyörködtem volna- lefejni a felesleget, ráadásul egy idő után tényleg tele lett a fagyasztó, aminek a 99% sosem használtuk fel. De egy volt a lényeg, hogy Sári nehogy egy pillanatra is biztonságot adó anyatej nélkül maradjon...

Szóval örülök neki, hogy élete első időszakában nem halt éhen, és nyilvánvalóan túlparáztam mindent (azt pl. a mai napig nem értem, miért nem volt jó a lefagyasztott tej vésztartaléknak, nyilván, mert sokáig tartott volna, míg kiolvad). Most viszont, hogy elhagyjuk a szopit, ismét olyan fejlődési mérföldkőhöz értünk, amiből tényleg sok van mostanában - első lépés, első szavak, első anya nélkül töltött hétvége (ilyet is tervezünk...)

Apropó lépés: jól haladunk, mert van ám haladás, bár azért még mindig a mászás a biztos. Felállni -mármint kapaszkodás nélkül- már nagyon ügyesen tud a manó, és ha nem vagyok túl messze, és kitartóan hívom, egyre többször el is indul (mármint gyalog) felém. Persze olyan is van, hogy látom rajta, hogy tekerednek az agykerekek, azon agyalva, hogy vajon most hogyan induljon meg, aztán rendszerint szépen letérdel inkább, és a jó öreg mászáshoz folyamodik - apjára van, azért ilyen óvatos... Persze már egyre magabiztosabb is, ma pl. legalább 10 lépést megtett egyedül, és egy kézzel fogva a kezemet már nagyon ügyesen tudunk sétálni. 

Szavak: halandzsázik ezerrel, és olyanokat, hogy "apa", "baba", "mama", "pápá", "beee" (bárányka), "vaúúúú" (kutya) már nagyon sokat mondja, de azt, hogy "anya" egy istennek nem akarja kiejteni a száján. Pedig már tényleg tűkön ülve várom, akárcsak azt, hogy elkezdjen rendesen beszélni - nagyon szeretném már tudni, mi zajlik a kis fejecskéjében.