Azt hiszem, az ilyen napokon esne jól, ha csak 5 percre kiszaladhatnék rágyújtani. Mert Sári egy tüneményes gyerek, tényleg, kívánni sem kívánhattam volna jobbat, de vannak napok, amikor belébújik a kisördög, és egész nap kezelhetetlen.

Délelőtt még jó volt, elmentünk reggel Ringatóba, ahol megint megkaptuk - mármint azt, hogy nem jár önállóan, pediglen már 15 hónapos elmúlt, ráadásul egy olyan anyuka tette szóvá, aki eddig egész szimpatikus volt. Most már nem az... eh.

Mindegy, ezután is egész jó volt a lány, szépen ebédelt, majd mivel már majd' össze esett, mentünk (volna) aludni, és innentől kezdve elszabadult a pokol. Sírt, hisztizett, folyt taknya-nyála, (amit ha kiszívok, még jobban ordít, ergo még jobban folyik), úgyhogy hiába meséltem, dajkáltam, énekeltem, csak sírt. Sosem szoktam ilyet csinálni, de most muszáj volt egyszerűen otthagynom a kiságyban, mert éreztem, hogy minden szülői tekintélyemet dobhatom a kukába, ha most tűröm ezt a hisztit. Sári természetesen nem hagyta abba a bőgést, kitartóan ordított, amíg vissza nem mentem (kb. 5 perc múlva). Ült az ágyban, fogta a rácsot, a lábai kilógtak, és hüppögésre váltott, amint meglátott. Kicsit dajkáltam, de megint sírni kezdett, úgyhogy visszaraktam a kiságyba, ahol szó szerint beájult, ahogy a popója a matracot érte. 

Nekem délutánra programom volt, április óta először jelentkeztem be fodrászhoz, pedikűröshöz és manikűröshöz, ráadásul a lehető legszarabb időpontot választottam, mert a dédi elutazott, Cs. pedig a haverjával, aki direkt miatta utazott le, csinálják a garázst, de már nem tudtam lemondani, úgyhogy tulajdonképpen arra blazíroztam, hogy Sári úgyis alszik, akkor a fiúk tudnak dolgozni, és mire felébred, már haza is érek. Nos, Sári természetesen 2 perccel azelőtt, hogy indulni akartam, visítva ébredt, és egyszerűen bármit csináltam, nem akart aludni. Úgyhogy muszáj volt behívnom az apját, aki persze nagyon örült, hogy otthagyja a vendéget egyedül dolgozni, de én meg úgy éreztem, hogy ha még egy percet itt kell lennem, meghülyülök. Nem szép dolog leírni, de így van, én bizony szoktam érezni, hogy elég a hisztiből, elég a gyereksírásból, elég a gügyögésből, el innen, mondjuk, egy manikűrre. Ó basszus, ez most nagyon hülyepicsásan hangzik, pedig nem töltöm minden szabadidőmet a műkörmösnél (mondjuk, ettől még lehetnék hülyepicsa, de nem vagyok...)

Mindenesetre elmentem, megcsináltattam a hajam és a körmeim, miközben kiderült, hogy a fodrász/körmös csaj (egyszemély) már évek óta próbál teherbe esni, de nem sikerül neki, úgyhogy most volt az első inszeminációja a napokban. Igen, hülye érzés, hogy én meg közben a gyerekem hisztije miatt vagyok ideges, nyilvánvalóan ő mindent megtesz annak érdekében, hogy legyen neki is ilyen szar napja. Szóval mégis hülyepicsa vagyok, és erősen szégyenlem magam. 

Amúgy azt hiszem, jön Sári alsó hátsó őrlőfoga, bár nem engedi, hogy belenézzek a szájába. Talán attól ilyen kis nyűgös. Egyébként most olvastam a velveten egy kommentben a következőket (bemásolom, talán a szerző nem haragszik meg érte): 

"Ha a gyerekkel minden okés, azaz jol alszik, jol eszik, nem beteg, az MINDIG a mi erenyunk, a mi tuti anyasagunk es oriasi erobevetesunk eredmenye. Tapsvihar. Ha a gyerekkel BARMI gond van, nem akarodzik enni, kicsit 'lassu', nem alussza at az ejszakat, vagy neagyisten beteges: az az istenatka, a veletlen, vagy a rossz apai (anyosi) genek eredmenye."

Ámen