Sári nem beszél (még), legalább is a szó klasszikus értelmében. Ez is egy olyan dolog, amin nyilván hülyére aggódhatnám magam, mert ugye gagyogni is későn kezdett el, és jelenleg egyetlen szót használ nagy magabiztossággal, mégpedig azt, hogy NEM - de csak azért sem kezdem magam fölöslegesen paráztatni, hiszen a gyerek tökéletesen megért mindent, sőt, mutogatással még el is meséli a dolgokat! Hihetetlen, de hónapokkal ezelőtti eseményekre emlékszik, a múltkor pl. anyunak "elmesélte", hogy leszakadt a hinta alatta, amikor még a fára volt kötve, és hogy ő mennyire megijedt. Ez legalább 2 v. 3 hónapja történt, Cs. utána csinálta meg a játszóterét!

No, szóval magyar szavakat nem igazán használt, viszont elkezdett hablatyolni, vagy -ahogy J. mondaná- tökéletesen beszél arabul, bár nekem a nyelv dallama alapján inkább valami dél-afrikai kihalófélben lévő törzsi nyelvnek tűnik a dolog... Szóval a szótag-ismételgetések (bababa, dadada, dedede, vavavava, stb) után Sárikittyom áttért a teljes hangzókészlet egyidejű, véletlenszerű használatára, és gyakorlatilag folyamatosan dumál. 

Láthatóan nagyon élvezi a saját hangját, mert tényleg sokat beszél, magyaráz, "felolvas", sőt, valamelyik nap azt játszotta, hogy telefonál. Fogta a mobilomat a füléhez, és hablatyolt, de úgy, mintha tényleg lenne valaki a vonal másik végén: néha szünetet tartva hagyta, hogy a "másik fél" is szóhoz jusson, és a tekintete a távolba meredő volt, mint egy felnőtté, ha tényleg telefonál... Remélem, a beszélgetőpartnere hívta...

Persze a hülyeségem nem hagy nyugodni, és folyamatosan tréningezem szegény gyereket, hogy legalább azt mondja ki, hogy Anya - jobb kedvében sikerül is rávenni, és akkor tízszer egymás után is meghallgathatom, hogy Anyanyanyanya, de azért úgy igazán azért, hogy engem hívjon, még nem használja. Persze, ami késik, nem múlik, de akkor is, már tűkön ülve várom, hogy szólítgasson!

Vicces egyébként, ahogy néha észreveszem, hogy hogyan próbálja igazgatni a kis száját, hogy az általa elképzelt hangot adja ki - utánoz, és ez megint nagy felelősség, legalább is ami az előtte elhangzott szavakat (is) illeti. Értem ezt pl. a káromkodásra, vagy az ingerült beszédre, és próbálom Cs.-t is rászoktatni, hogy ha lehet, akkor a gyerek előtt ne használjunk már csúnya szavakat! Nem olyan könnyű ez, mint amilyennek hangzik, egyszerűen annyira beleívódott már a mindennapi nyelvbe, akár csak kötőszóként vagy jelzőként is a káromkodás, gondoljunk csak pl. a "szar", a "basszus", vagy mondjuk a "tök" szavakra...

A másik hír, hogy hosszas rábeszélés, rimánkodás és fogadkozás után hagytam magam meggyőzni, hogy miért kell nekünk idén is ugyanoda menni nyaralni, ahol előzőleg én személy szerint már 3-szor voltam, vagy hogy mondjuk siralmas anyagi helyzetünket tekintve miért kell egyáltalán nyaralni mennünk... A "hely" mintegy 800 km-re van Horvátországban, és egyébként a sógoroméké, akik ott nyaralnak már 2 hete gyerekestül és dédszülőstől. A ház a tengerre néz, de egy 300 m magas hegyen van, gyönyörű kilátással, ámde elég szegényes infrastruktúrával (egysávos, iszonyat meredek és kanyargós út, a faluban kb. 20 ház van, meg egy kocsma, ami bolt is - ha ott iszod a sört, akkor kocsma, ha elviszed, akkor bolt...). A strand, ami 15 perc a szerpentinen lefelé (kocsival) olyan béna, hogy Szabadi-Sóstó szánsájnhálidéj ahhoz képest - de a gyerekek miatt csak oda lehet járni, mert onnan lehet délben kényelmesen visszamenni a házhoz, és amúgy is, akármerre mennél, mindenhol tömeg és iszonyatos dugó van. 

Ettől eltekintve megértem, hogy Cs. szeretne a nővérével nyaralni, ráadásul neki a tenger, azon belül is Horvátország mindennek az alfája, olyan, mint a magyaroknak a Balaton. Abban is igaza van, hogy egyáltalán nem biztos, hogy jövőre bárhová is el tudunk majd menni, másra viszont idén nem telik. Én nagyon nem akartam ugyan menni, de ha már megegyeztünk, akkor örülök neki, hogy együtt leszünk, biztosan jó lesz, feltéve, hogy Sári kibírja az utazást (éjszaka megyünk majd), meg a meleget. Csütörtökön este indulunk, már előre be vagyok tojva a pakolástól és az úttól...