A fürdés továbbra is tragikus - nem akar a kádban maradni. Egyszerűen nem értem, mi történhetett, és azt sem tudom, hogy mit csináljunk...

Viszont ma belekakilt a bilibe. Ugyanúgy indult a dolog, mint máskor, vagyis ébredés után rácsücsültünk a bilire, és meséltünk. Ami furcsa volt, hogy egyáltalán nem kellett neki könyörögni, hogy maradjon a bilin (na, nem mintha máskor odaszögezném), mert nem akart leszállni róla. Egy idő után éreztem, hogy bizony itt büdi van, és ahogy a lábak között bekukucskáltam, láttam ám az eredményt... Örömködtem egy sort, szóltam Sárinak, hogy akkor most már leszállhat, de ő még nem akart. Hát azért, mert még nem végzett! Aztán amikor kijött minden, aminek ki kellett, nyújtotta a kezét, hogy húzzam fel, szóval levágta, hogy akkor most már lehet menni. Megnéztük a kakit (állítólag ez fontos), majd közösen kivittük a WC-be, és lehúztuk a produktumot. Ezt a részét még gyakorolnom kell a dolognak, ugyanis nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. A gyerek kitörölt popóval, de pelenka nélkül, nekem kezemben a popsitörlő (amit nem dobhatok a WC-be), másikban a bili, és fordítanám ki a WC fölött, de mi van, ha a dolog nem akar kicsusszani a biliből? Mert olyan ragaszkodó fajta... Jön a WC-kefe, persze, de már így is teli a kezem, ugye, na jó, valahogy csak kipiszkálom, mire a cucc csobbbb... bele a WC-be, WC-lé a WC-lécre... egyszóval nem részletezem, és a bilit még ki sem mostam, a gyerek meg még mindig egy szál nuniban... 

Nem baj, a lényeg, hogy az eseményt aztán mindenkinek elmeséltük, persze főleg Sári mesélt, igaz, kicsit túlzott, mert két karját széttárva mutatta, hogy eeeeeeeeeeeeeeekkkorát kakilt a bilibe.