Kiderült, hogy nyáron is van Ringató, így ma felkerekedtünk Sárikittyommal (úgyis hanyagolva volt szegénykém általam a munka miatt), és benéztünk. Mivel biciklivel mentünk, amit a leányzó imád, ezért az alaphangulata jó volt, ám amint beléptünk a terembe, szegénykém egy centire sem akart eltávolodni tőlem, mondhatni, a nyakamba csimpaszkodott végig, és nagyon komolyan figyelt. Hiába szóltak a kedvenc dalai, vagy játszottuk a kedvenc játékait, egy halvány mosolyt sem tudtam az arcára csalni...

Mindeközben a többi gyerek természetesen rohangált, kiabált, tört-zúzott (na persze törvényes kereket közt), egyszóval jól érezték magukat. Olyan furcsa, mindig azt hittem, hogy nekem is ilyen nagyvagány gyerekem lesz - és nem. Pedig itthon Sári igazi kisördög (Hétfő, szerda, csütörtök, Sári ma egy kisördög...), egész nap meg sem áll, jön-megy, kipakol, bepakol, szétrámol, sőt, mondhatnám, hogy tudatosan rosszalkodik, mert miközben csinálja, amiről tudja, hogy csintalanság, lesi azokkal a kis huncut szemeivel, hogy ki nézi. Egyre okosabb, egyre ügyesebb, most már sokkal inkább kisgyerekes, mint babás...

Igaz, amikor a Ringatón belekuporodott az ölembe, és összegömbölyödött, mint egy kiscica, akkor azért újra babás volt.