Szerdán ismét találkoztunk a sógornőmékkel - igaz, most ők jöttek ide, megejteni a szokásos Ikea-Kika-C&A stb. túrát. Engem amúgy is elcseszett hangulatban talált a hét, és mostanában nem vagyok "shoppingolásra" kalibrálva, úgyhogy én már jó előre kijelentettem, hogy semmilyen boltba nem vagyok hajlandó menni. Ok, őket is megértem, mert náluk nincsenek ilyen boltok, pénzük viszont szerencsére van, alig várják, hogy költhessenek - de ettől engem -amúgy is, de főleg most- a hideg ráz, szóval nem túl vendégszeretőm módon elzárkóztam minden efféle közös programtól. Ráadásul azt is megbeszéltük, hogy majd elmegyünk fürdőbe - ők erre nem hoztak fürdőruhát, mert szerintem úgy be vannak tojva a H1N1-től... (ami az Ikeát nyilvánvalóan elkerüli...).

Na mindegy, a Lányok természetesen szuperül érezték magukat - Sárit le sem lehetett vakarni róluk, még álmában is őket kereste ("Dodó" = Dóri, "Vivi" = Zsófi). Különösebb programot a szülők elfoglaltsága miatt nem csináltunk, csak egyik nap elmentünk sétálni egy nagyobbat, tegnap pedig kirándulni a csókakői várhoz. Ezt a helyet én nagyon szeretem, többször is jártam már itt, a vár nagyon szép (bár eléggé lepusztult még úgy is, hogy az utóbbi években sok rekonstrukciós munkát csináltak rajta), és a környezet is kellemes. 

A várhoz két úton -egy hegyi és egy "lazább" betonoson- lehet feljutni, ami nekem valamiért úgy maradt meg az emlékezetemben, hogy két hegyi út van: egy meredek és egy laza kerülős. Így amikor a meredek úthoz értünk, mondtam, hogy a gyerekekkel inkább menjünk körbe, és szerintem a piros L-jelzést kell követnünk, mert lent a faluban láttam, hogy az a vár jele. Még az sem zavart különösen, hogy az az út elvezetett a vártól, mert gondoltam, majd megkerüli a hegyet, és a lankásabb oldalon visz fel a romhoz. Úgyhogy jó darabig mentünk ezen az úton, egyre durvább helyeken, ami persze azért nem volt járhatatlan, igaz, Sárival a hátunkon (háti hordozóban) elég meredek volt. Az út viszont csak nem fordult a vár felé, hanem egyre inkább eltartott tőle, úgyhogy már mindenki - köztük én  is biztos voltam benne, hogy nem jó fele megyünk. 

Találkoztunk két idősebb túrázó bácsival, akik szintén az L-jelzést követték, igaz, ők azért, mert Mórra akartak eljutni. Mint kiderült, a piros L-jelzés tényleg a várhoz visz, de Mórról, és nem Csókakőről - vagyis mi rossz irányba mentünk. Úgyhogy visszafordultunk, és visszagyalogoltunk a meredek útig, ahol a többiek fel is másztak a várba, mi pedig Cs.-vel és Sárival inkább a "lankásabb" betonúton mentünk fel (majd kiköptük a belünket, mire felértünk, mert addigra már nagyon elfáradtunk Sári cipelésében is), ami egyébként még a parkolónál kezdődött, vagyis már ott eltoltam az irányt. Amit végül senki sem bánt, mert ha kapásból jó úton megyünk fel a várba kb. 10 perc alatt, akkor utána biztos nem megyünk 2 órát túrázni. Persze a végére marhára kidöglöttünk, különösen a kiránduláshoz nem szokott rokonok, de összességében szerintem nagyon jól éreztük magunkat.

Sári amennyit bírt, gyalogolt, egyébként pedig felváltva cipeltük a háti hordozóban - ami jó volt, mert Sári szereti a hordozót, de őszintén szólva szerintem a mei tai sokkal kényelmesebb - legalább is a szülőknek. Bizony 10-15 perc cipelés után, főleg hegynek fel marhára ki lehetett dögleni vele, mert végül is már 12-13 kiló biztos van ruhában, plusz a cuccok (2-3 kg), meg még a hordozó súlya is (3 kg), így összességében 17-19 kg-t kell cipelni. Mondjuk, a mei tai-t ilyen terepen még nem próbáltam, de legközelebb azt is viszem.

A sógornőmék végül tegnap délután mentek haza - a vártnál jóval kisebb bőgéssel kísérve. Sári mintha megértette volna, hogy a lányoknak már haza kell menni, mert kezdődik az iskola (eddig szünet volt a H1N1 miatt), úgyhogy kicsit nyafogott, de nem sírt olyan elkeseredetten, mint a múltkor. Ami végül is nem baj.