Felmondtam a régi helyemen, hétfőn kezdek az újon. Nem mondom, hogy kicsit sem sajnálom az előző munkámat, mert de, leginkább a pénz miatt, mert amúgy a kollégáktól -akik közül már alig ismerek valakit közelebbről- azért nem esett nehezemre könny nélküli búcsút venni. Viszont jó hír, hogy a szabimat természetesen eredeti fizu szerint fizetik ki, ami -tekintve, hogy a GYED-nél sokkal többet kerestem anno- még több is lett, mint amire számítottam, mivel az adókulcs számításban az éves jövedelmem a mérvadó... szóval egy kis pénz állt a házhoz, ami így karácsony előtt nagyon nem jött rosszul, ugyanakkor ennek ellenére, vagy éppen amiatt, mert akármikor lehet rosszabb a helyzet, idén tényleg mentesítenénk egymást az értelmetlen költekezésektől, és csak és kizárólag a gyerekeknek vennénk valamit, bár őszintén szólva én Sárinak is inkább készítenék valamit, ha megtalálom hozzá a megfelelő alapanyagot. Az ajándékozás alól csak a sógornőmék kivételek, mert nekik abból az apropóból muszáj venni valamit, hogy az ő gyerekeik még hisznek a Jézuskában, és ha a felnőtteknek nem hoz semmit a Jézuska, az azért gyanús. Megegyeztünk tehát a "zokni-szintben", ami részemről ok, az már viszont kevésbé, hogy a két gyereknek ilyen értékben egyszerűen lehetetlenség vásárolni - pláne úgy, hogy az ég világon mindenük megvan. Ez az aktuális dilemmám.

Az új munkahelyen amúgy határozottan pozitívum, hogy 6 órában fogok kezdeni márciusig, aminek nagyon örülök, mivel így legalább fél 3-ra itthon leszek, épp, mire Sári felébred. Van egyenlőre pár dolog, ami kevésbé tetszett, de majd kiderül, mi hogy alakul, végül is nem betonoztam be magam sehova...

Közben persze még mindig idegeskedek Sári miatt. Most az az aktuális parám, hogy Cs. előszeretettel hagy elöl olyan dolgokat, amelyek nem gyerek kezébe valók - pl. Mebucain tabletta, vagy egyéb érdekes dolog, amit a gyerek lenyelhet. Sári nem szokott mindent a szájába pakolni, de én az esélyt sem szeretném megadni neki erre - Cs. szerint persze túlreagálok mindent, szerintem pedig ő csak egyszerűen lusta ahhoz, hogy elpakoljon. Még mindig az a kényszerképzetem, hogy nálam jobban senki sem képes ellátni a lányomat, de mit lehet tenni, ha -egyenlőre- családot fenntartani is csak én tudok.

Tegnap pedig a bölcsiben volt szülői - megbeszéltük, hogy Sárit egyenlőre még nem visszük, márciustól biztos, de lehet, hogy előbb, ha Cs. kap állást addig. Cs. amúgy (magában) frankón kiakadt a sok túlbuzgó anyukára, akik tényleg baromira idegesítőek voltak, az egyik például az ég világon mindenbe belepofázott, pl. velem is közölte, hogy ha márciusban kezdek dolgozni, akkor inkább januárban vigyem a gyereket, mert úgyis két hónapig beteg lesz. Mondtam, hogy már hétfőtől megyek dolgozni, úgyhogy kussoljon (na jó, ezt nem mondtam)... Az a gáz, hogy ez most már érettségéig így lesz, minden közösségben buzgómócsing anyucikat kell majd udvariasan végighallgatni, vagy leszerelni. Most pl. azon pattogtak, hogy minden anyuka minden héten vigyen be a bölcsibe gyümölcsöt. Nem mintha a gyerekek nem kapnának a bölcsiben eleget, de mégis, hadd mutassuk már meg, milyen fasza anyák vagyunk mi. Szóval ide visszük Sárit majd tavasszal - csak olyan szülinapot tarthat szegénykém, ahova a szülőket nem kell meghívni!