Sári 15 hónapos koráig szopizott, utána egy kicsit kapott tápszert, de azt utálta, úgyhogy végül elég hamar rákapott a tehéntejre, amitől hál' istennek nem lett semmi baja sem. Azóta a tej kétségtelenül a kedvenc étele/itala, állandóan inná, víz vagy tea helyett is. Igaz, én igyekszem kordában tartani ez ügyben, és csak reggel-este adni neki. Most ott tartunk, hogy normál menetben napi 6 deci tejet elnyel a bendője...

Újabban viszont rájött, hogy a tejet napközben is meg lehet szerezni, így néha már a délutáni alváshoz is követeli. Ha pedig rázendít, biztos, hogy nem hagyja abba, amíg meg nem kapja, amit akar. De a legdurvább, hogy most már néha éjjel is ezzel ébred, ő, aki 8 hónapos kora óta nem kap éjjel enni... Mi pedig félkómásan megyünk tejet melegíteni... Aztán mindig megígérem magamnak, és neki is elmondom, hogy éjjel a tejecske alszik, nem lehet inni belőle, van víz, vagy tea, ha szomjas, de ez Sárit marhára nem érdekli. Ő csak kiabálja az éjszakába, hogy "Tej, tej, tej, teeeeeeeeeeeej!"

Mindemellett elbetyárosodott őkelme, ami alatt sok mindent értek,,de most konkrétan az alvási szokásaira gondolok. Eddig ugyanis rendszerint csak hajnalban szólt, hogy jönne közénk, rendszerint szoirongatva a felszerelést (maci, nyuszi, takaró), de most már esténként esze ágában sincs már a kiságyban aludni, Sárikittyom jobban szeret ugyanis anya és apa között a nagyágyban. Úgyhogy ő öltözés után (tejes cumival a szájában) közli, hogy "Ki", és "Nagy", majd meglehetősen határozottan és büszkén áttotyog a hálóba, felmászik az ágyba, ahol elfoglalja jól megérdemelt helyét középen. Egyszer-kétszer hagytuk már itt elaludni, azzal az ürüggyel, hogy majd átvisszük az ő ágyába, amihez aztán később egyikünknek sem volt szíve. Persze, elkapatni sem akarjuk, ezért azt vezettük be, hogy megihatja ott a tejét, de utána könyörtelenül belemegy a kiságyba, lesz, ami lesz.

A másik veszélyes terület a délutáni alvás: annyira elkanászodott ez a mazsola, hogy kész tréfának tekinti apja és anyja szigorát is. Az altatást rendszerint a mi ágyunkban kezdi, ahol meghallgat 4-5-6 mesét, kér tejet (ld. fent), énekeltet magának, majd amikor mindezekre még csak az apja aludt el, ő felpattan, ugrál, kiabál, énekel, dögönyözi az apját, nyitogatja a szemeit, egyszóval rosszalkodik. Később én általában megunom, felkapom, és a kiságyba teszem, ahol a kisasszony azon nyomban folytatja az ugrándozást. Erre én közlöm, hogy akkor kimegyek, és majd szóljon, ha lefeküdt, mert akkor bemegyek. Ezután Sári énekel, kiabál, dumál a macihoz, vagy a nyuszihoz, esetleg ezek ketten dumálnak egymással - végül már vagy öt perce csend van, amiről én nagy naívan azt gondolom, hogy elaludt a gyerek. Bemegyek, hogy betakarom, ez meg alig bírja ki, hogy ne röhögjön - de azért veszettül kuncog. Amint meglát, persze röhög, és kezdi előről a mókázást. Újra kimegyek, kiabál, hogy adjam be a vizilovát, ami majdnem akkora, mint ő. Beadom, csak hallgasson már, de kimegyek, mert játszik. Ugyanúgy hallom a nevetgélést, éneklést, mint korábban, majd amikor megint gyanúsan nagy a csend, belesek: Sári az ajtónak háttal, a vizilovat átölelve fekszik - gondolom, most már biztosan elaludt. Odamegyek, hogy betakarom, erre ez a kis betyár megint a képembe röhög: ő nem aludt, csak úgy csinált, mintha...

És ez így megy minden nap...