Sári legújabb játéka, hogy ő az anya, én meg a Sári. Visz bölcsibe. Én (Sári vagyok) persze nem akarok menni, de ő (Anya) mondja, hogy muszáj, mert megy dolgozni. Olyan beleéléssel játszik, egyáltalán nem esik ki a szerepéből.

Hétvégén meglátogattuk Cs. volt kollégáját, akinek két fia van (3 és 2 évesek). Sári pedig velük játszott. Igen, nem mellettük, hanem velük. A legjobb az volt, amikor megkaparintotta az egyik kissrác Thomas-os hátizsákját, és "sujisat" játszottak, vagyis mentek iskolába. A játék lényege annyi volt, hogy bementek az egyik szobába, meg kijöttek, de olyan édesek voltak, ahogy sorjáztak a folyosón, épp csak egymás kezét nem fogták meg... (akkor persze olvadoztak volna az anyukák... persze így is). A két kiskölyök amúgy eléggé csintalanok voltak, Sári -akibe ma bújt bele a kisördög- pedig egy kisangyal volt mellettük. Cs. meg is jegyezte hazafelé, hogy milyen jó, hogy egy lánya van, és nem két ilyen égető fia. Nos, ezt is megértük.

Egyébként mindig másoknál döbbenek rá, hogy szegény gyerekemnek milyen kevés jó játéka is van. Ezeknél a fiúknál kb. 15 doboz építő-, tologató-, ilyen-olyan jó vagy kevésbé jó cucc hevert szanaszét - Sári meg olyan ritkán kap ilyesmit. Leginkább könyvet szoktam neki venni, azt is csak magam miatt, mert annyira unom már az összes mesekönyvét, de őszintén szólva minden játékot olyan borzasztó gagyinak, és haszontalannak (meg persze drágának) látok. Aztán ha elmegyünk vendégségbe, szegénykém nem győz csodálkozni a rengeteg kacat láttán...