Sári tegnap talált egy rúzsmintát (fogalmam sincs, honnan van, de mindenesetre biztos, hogy ezer éves), és persze rögtön vágta, hogy mire való, úgyhogy elkezdte kenni vele a száját (meg az arcát, kezét…) és mivel ezt a tevékenységet nem annyira díjaztam, el akartam venni tőle. Ez persze ellenkezést váltott ki a gyerekből, és összeráncolt szemöldökkel közölte:

-Nem adom! A tiem marad örökre!

Anyu szerint egyébként személyiségében egyre jobban hasonlít rám. Folyton tesz-vesz, magyaráz, okoskodik. Most Thomas, dínó és egyéb fiús dolgok bűvöletében él, ami a szókincsén is meglátszik. A legújabb őrület a Teszvesz város rajzfilm, ahol minden részben Cicó és barátai valamilyen különös rejtélyt próbálnak megfejteni. Cs.-nek hála a reggeli rutin része, hogy Sári a Teszvesz város alatt pisil/kakil. A múltkor ez már odáig fajult, hogy kérte, hadd nézze a rajzfilmet, amit én nem engedtem, erre bepisilt. Szegénykém gondolom azt akarta mondani, hogy biliznie kell, de odáig jutott az asszociációban, hogy a Teszvesz várost kell kérnie ehhez.

A szobatisztasággal azért még csak araszolgatunk, már sokszor szól, és sokszor termel is a bilibe, de azért rajta van a pelus, ami leggyakrabban nedves. Hiába kérdezgetjük, hogy kell-e mennie, néha mondja, hogy igen, néha nem. Mindegy, nem hajt a tatár, oviba elvileg csak szeptemberben megy, addig meg talán biztonságosan szobatiszta lesz. Minden másban ügyesedik, a beszéde választékos, bár Anyu szerint nem túl tiszta. Amikor ezt mondta, meg is gugliztam rögtön, hogy hogyan kell egy két és félévesnek beszélni, és persze hogy nem kell tisztán.

Szerző: anna_over_the_moon  2010.11.11. 10:52 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr384580355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_59252 2010.11.24. 10:32:40

Annyira durva, hogy már beszél...

Ismeretlen_44444 2010.11.24. 21:13:36

Egyébként nekem is hihetetlen néha. Főleg, mert be nem áll a szája :-)
süti beállítások módosítása