Tegnap esett meg a bölcsiben az eset, hogy M. nevű kiskorú kinézett magának egy rózsaszín babakádat, és fiú létére azzal kezdett játszani. A botor. Nem tudta ugyanis, hogy gyermekem kedvenc színe a rózsaszín, még a szobája is olyan színű, és hát ami rózsaszín, az az övé kell, hogy legyen, következésképpen a kád is. Úgyhogy rástartolt. A kissrác persze nem adta, Sári meg nem hagyta, úgyhogy összevesztek. Észrevette ezt a gondozónő, aki –hogy a verekedést elhárítsa- felajánlotta a lányomnak a másik –sárga- kádat. Persze az nyilván nem volt jó, úgyhogy fogta, és földhözvágta a kádat. Ez persze a bölcsiben nem akceptálható viselkedésforma, úgyhogy Sárira rászóltak, aki megsértődött, és vagy fél órát nyafogott és duzzogott a sarokban.

Ma reggel a gondozónő hozzátette a sztorihoz, hogy „végre” akaratos lett a gyerekem. Eddig ugyanis azt tapasztalták, hogy szegénykém úgy beletörődött, ha elvették a játékot, amit kinézett, vagy ha nem úgy történtek a dolgok, ahogy ő szerette volna. Ezen azért meglepődtem, mert otthon sok mindent lehetne mondani Sárira, de azt nem, hogy nem akaratos. Úgy látszik, azért az apja génjei domináltak eddig a bölcsiben. Mivel farkastörvények vannak, én örülnék, ha kicsit az anyjáé is előtérbe kerülnének.