Nem tudom, kell-e aggódni (biztos nem), de ez az ovi-dolog nem annyira tetszik nekem. Úgy tűnik ugyanis, hogy Sári után oviba járni. Mondjuk, egyáltalán nem sír, amikor otthagyom, és az óvónők szerint részt vesz mindenben, most már talán eszik is, aludni is alszik, de itthon soha nem mesél, vagy ha mesél is, akkor az rendszerint arról szól, hogy a fiúk elkergették, és hogy senkinek nem tudja a nevét. Magányosnak tűnik, na. Folyton azt emlegeti, hogy a bölcsiben minden más volt, és hogy a Barnust ő már soha nem fogja látni. Én meg annyira sajnálom szegénykémet… Próbáltam neki tippeket adni, hogy hogyan barátkozzon a gyerekekkel, de nem tudom, ennek ebben a korban van-e értelme egyáltalán.

Az a baj, hogy én sem tudom neki őszintén mondani, hogy milyen jó az oviban, mert igazából nekem sem tetszik ez az egész. A bölcsi valahogy sokkal meghittebb, családiasabb, kedvesebb hely volt. Itt eleve rengeteg a gyerek – és ez egy csomó mindent von maga után. Pl. kötelező „jónak” lenni, és bizony az óvónők kénytelenek elég keményen fegyelmezni – de ennyi gyereknél nem is lehet másképp. Jó, nincsenek megfélemlítve a gyerkőcök, de azért sokkal keményebben vannak fogva, mint a bölcsiben. Nyilván a gyerekek emiatt kevésbé is kötődnek egy-egy óvónőhöz, Sári pl. még sosem mesélt olyat, hogy megvigasztalta volna valamelyik, amikor szomorú volt, vagy elesett, vagy akármi. Aztán pl. a köszönés: Jó napot kívánok! és Viszontlátásra! – ez az elvárás! Szerintem meg mi a fenéért kell egy 3 évesnek ilyen manírokat betanulni?

Ami mondjuk tetszik, hogy sokat vannak az udvaron (a bölcsiben csak akkor mentek ki, ha biztosan nem kellett sokat bajlódni a ruhákkal), és minden nap van mesélés (amit Sári egyébként nagyon pontosan vissza tud idézni), és torna. Ezeket Sári is szereti. Az udvar, a játékok nagyon szépek, és mindenből rengeteg van. De azért, ha lenne lehetőségem rá, lehet, hogy elgondolkodnék valamilyen alternatív módszerű intézményen… vagy csak ki kell várni, és minden kialakul?