Napi 1 poszt - ennyit engedek meg magamnak. Ez a blog elvégre Sárié is, nem lehet tele sírással! Persze, egy kicsit azért sírni is kell, a sírás segít, és biztos, hogy ha Sári majd egyszer végigolvassa, megérti.

Napi 1 poszt - amiben jó dolgokról is kell írni.

Hát lássuk csak, a tegnapi jó dolog az volt, amikor este hármasban sétálni mentünk. Sári mostani mániája (ez valami ovis dolog lehet) a versenyzés: állandóan futóversenyeznek az apjával, amiben természetesen Sárinak kell nyerni. Nagyon kis cseles, mert ha Cs. véletlenül megelőzi, akkor Sári megáll, és közli, hogy elfáradt. Akkor persze Cs. is megáll, mire a gyerek beindul, és "legyőzi" az apját.

Most is egész úton versenyeztek, én meg battyogtam utánuk. Egyre jobban vagyok fizikailag, a sétálás, felülés, egyebek már nem jelentenek problémát. Ezzel új "távlatok" nyílnak meg előttem, kis házimunka, vagy boltba menni, bár ez utóbbira egyáltalán nem vágyom. Amin viszont hamarosan túl szeretnék esni, az Sári oviba vitele és hazahozatala. Gondolom, nem lesz egyszerű...

Tegnap Sári azzal jött haza az oviból, hogy neki kellett volna összehajtani a takaróját alvás után, de nem sikerült. Ezért megegyeztünk, hogy akkor este megtanulunk takarót hajtogatni. Persze, elsőre nem sikerült valami jól a dolog, és ezért Sári inkább elhülyéskedte a dolgot: hajtogatás helyett "palacsintásat" akart játszani, aminek az a lényege, hogy a takaró a palacsintatészta, ő pedig a töltelék. Meg is jegyeztük Cs.-vel, hogy ha ilyen lelkesedéssel tanul majd, akkor ne számítsunk sok jóra az iskolában. Egyébként ez inkább Cs.-re jellemző vonás: ha valami nem megy, akkor azt nem erőlteti. Én ennél azért kitartóbb vagyok. Majd emlékeztetem magamat, hogy erre figyelnem kell!

Napi 1 poszt - amiben kicsit sírunk is...

Amikor valakinek levágják a lábát, még évekig érzi a fájdalmat a hiányzó testrészében. Én pedig érzem a magzatmozgásokat, igaz, nem olyan gyakran, és nem annyira erősen, de határozottan... Ott, ahol Eszter sokat rugdalt. Fantom-mozgások: más is írta, hogy valóban van ilyen.

Az alvás nem megy jól. Gyakran felébredek éjjel, és általában nagyon korán fent vagyok. Ma reggel 6 előtt ébredtem végleg, mert egy kisgyerek hangját hallottam, amint azt kiabálja, hogy "anya!". Arra gondoltam, hogy Eszter volt, és mondtam neki, hogy nem mehetek vele. Többet nem szólított. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, hogy épp egy hete halt meg... (de nem nézzük görcsösen a naptárat...)

Reggel a temetőben ki kellett választanunk a sírhelyet - a választás azért erős kifejezés, mert összesen két hely közt lehetett dönteni, és egyik sem "tetszett". Végül az irodán kiderült, hogy a harmadik, amit akartam volna, mégis szabad, úgyhogy azt választottuk. A gyerekek parcellájában van, épp a gyalogút mellett egy fa alatt. Holnap temetjük a kislányunkat.