Utálom, hogy én mindent máshogy, vagy ne adj' isten jobban csinálnék, még akkor is, ha lövésem sincs a dolgokhoz, de ez van. Néha az az érzésem, hogy a gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek fogalmuk sincs, hogyan kell egy gyerekkel bánni.

Tegnap ovis hittanra vittem Sárit. Nem nagyon értek a valláshoz, de Cs.-vel azon a véleményen voltunk, hogy ott rosszat biztos nem tanul, és legalább gyerekek között van, így részünkről rendben volt a dolog. Sári részéről is: többször rákérdeztem, hogy valóban akar-e menni, ő meg akart, így hát mentünk. Persze, azzal a kikötéssel, hogy nekem is ott kell maradnom. Végül is ezer éve nem voltam hittanon, így engem is érdekelt a dolog.

A kisebb-nagyobb gyerekek a gyülekezeti házban egy nagy teremben gyűltek össze, ahol a lelkész (akit tizenéves korom óta ismerek) néhány dalt énekelt. Először tetszett Sárinak, mert aranyos dalok voltak, de később jött 1-2 zsoltár, amit láthatóan mindenki halálra unt. Sári ekkor közölte, hogy menjünk inkább haza, mert utál itt lenni (persze jó hangosan, hogy mindenki hallja). Megnyugtattam, hogy nemsokára átmegyünk az ovis csoportba, ami így is lett. 3 másik kisgyerekkel és egy hittanos óvónővel átvonultuk az egyházközség családi napközijébe, ahol persze sok játék volt, amit a gyerekek rögtön birtokba is vettek. Az óvónő szerencsére hagyta, hogy kicsit eljátszanak, majd a maga köré próbálta gyűjteni a gyerkőcöket (az én konformista lánykám persze ment, a többiek nem nagyon...), és mesélt nekik egy bibliai történetet. (Azt, amikor Jézus gyerekként a templomban a véneknek prédikált). Az óvónő próbálta a sztorit érdekesen előadni, de sajnos nem nagyon sikerült neki... mondjuk, én nem vagyok egy bibliaolvasó, de ennek a sztorinak végül is mi a tanulsága? Mert az nem derült ki számomra (sem). Ráadásul nem értettem, miért kell Jézust folyamatosan "Úrjézus"-nak hívni, miért nem lehet pl. "Jézuská"-nak, vagy "Kisjézus"-nak.

Végül ugyanezt a történetet fel is olvasta a Bibliából - ok, nem a Károli fordításban, de kb. annyit értettek belőle az ovisok...

Ezután kicsit énekeltek, mondjuk, aranyos dalokat gitárral - ez már jobb volt. De itt sem dal tanulásról volt szó, hanem szimpla éneklésről. Utána elimádkoztuk a Miatyánk-ot (??? ovisokkal!!!), majd mindenki mehetett játszani.

Sári persze ezek után újra akar menni hittanra, mert számára az egészből a játék maradt meg. Mondjuk, akkor ennyi erővel mehetünk játszóházba is, és akkor megkímélem magam a litániáktól.

Szerintem ebben a korban a vallás, vagy a hit iránti érdeklődés felkeltése lehet a maximális cél, nem az, hogy egy hatéves betéve tudja a Miatyánk-ot, amiből persze egy kukkot sem ért. Ha már mindenáron imádkozni akarunk, akkor pedig vannak kedves imádságok, pl. "Én istenem, jó istenem, lecsukódik már a szemem..." Aztán biztos lehetett volna körjátékokat játszani, vagy pl. közösen rajzolni, vagy egyáltalán, beszélgetni valami vallási témáról (most ugye vízkereszt időszaka van - miről is szól ez az ünnep, stb.)