Sári tegnap házifeladatot kapott az oviban: gyakorolnia kell az öltözést. Az óvónők szerint a gyerek ugyanis itthon körül van ugrálva, és ezt várja el az oviban is - hiába, ugye. Ennek eredményeképpen mindig ő az utolsó, aki kiér az udvarra, gondolom, mondják is neki eleget, hogy jajj, de lassú, meg ilyenek. Ennek személyiségromboló hatásait gondolom, nem kell ecsetelnem, de ami a legszomorúbb, hogy az óvónőknek sajnos igazuk van. Sári valóban lustácska, azt várja (mindenben, nem csak az öltözésben), hogy valaki segítsen, de leginkább, oldja meg helyette. 4 felnőtt van körülötte, minden figyelem középpontjában van, nem csoda hát, ha ki van nyalva a popsija.

Úgyhogy tegnaptól terror van. Mert Sári amúgy ügyes (lenne), tud öltözni, csak kényelmesebb, ha anya, apa, mama, dédi öltözteti. De tegnap óta már nem... emiatt kb. fél óráig húzta a gumicsizmát, amikor mentek ki locsolni, és közben nyígott, de végül csak felhúzta. Persze, a reggeli rohanásban sutba dobtuk a szabályokat, viszont a cipőét nagyon ügyesen egyedül vette fel! Szóval alakul ez, csak hát nekünk is problémáink vannak a következetességgel.

Sári meg menthetetlenül fel fog nőni, akármit is csinálunk, csak kérdés, hogy önálló, magabiztos felnőtt lesz-e, vagy olyan, aki nem bír szembenézni a problémáival. Mert szerintem ez éppen itt, az öltözésnél, elpakolásnál, evésnél, játéknál, rajzolásnál kezdődik.