Gyereknapon „Kisannánál” voltunk látogatóban. „Kisanna” 1,5 éves, nagyon aranyos, de -nomen est omen- meglehetősen akaratos kislány. Velem gyorsan összehaverkodott, mert amíg Sári motorozott, addig én cipeltem Sári után, és hülyéskedtünk, amit ő nagyon élvezett. Amikor valamiért mentem ki a szobából, rámszólt, hogy „nem pápá!”, azt hiszem, ez egy másfél évestől nem kis bók. Sárival viszont nem kerültek egy hullámhosszra, pedig Sári nagyon próbálkozott (és nagyon szerette volna, ha „Kisanna” méltatja az igyekezetét). De szegénykém akármihez nyúlt, a kislány rögtön visított – védte a területét, vagy ilyesmi. A második nap már Sári is kezdte elveszíteni a türelmét, és amikor próbált segíteni Annának megfürdetni a játékbabát, de az elzavarta, szegénykém nagyon elkezdett sírni. (Szerencsére a gyereknapi pónizás elfeledtette vele a rossz emlékeket…)

Furcsa, mert az unokatesó – akit Sári imád – nagyjából épp ennyivel idősebb Sárinál, és vele Sári már ebben a korban is nagyon jót tudott játszani. Gondoltam, majd „Kisannával” is ez lesz. De úgy látszik, gyereke válogatja. Pedig Sári annyira odavan a babákért. Biztos más lenne a helyzet, ha lenne egy élő kistestvére, de így… összeszorul a szívem, ha arra gondolok, mennyi fájdalom lehet benne, amiért neki nincs olyan testvére, akit láthat is. Ha valamitől, hát ettől biztosan meg akartam kímélni. Ahogy ráadásul a dolgok mostanában állnak, úgy tűnik, egyhamar nem is lesz neki másik – mert én egyáltalán nem érzem magam késznek. Pedig már majd’ 5 hónap eltelt, vagyis egy hónap múlva akár lehetne próbálkozni is.

De én még nem akarok másik gyereket. Félek, hogy ha egyszer bele is merek vágni, azt is csak Sári miatt fogom tenni. Pedig ez nem egészséges, a gyereket a gyerekért kell akarni, de legalább is azért, mert én (és Cs. persze) akarunk.

Cs. egyébként – amikor mondtam neki, hogy lehet, hogy Sári egyke marad – azt mondta, hogy neki mindegy, úgy lesz, ahogy én akarom. Mi ez már? Miért mindegy neki? A gyerekvállalás legalább is közös ügy, ne legyen már mindegy egy pasinak, hogy hány gyereke van! A család az élete, akkor ne én döntsek már (egyszemélyben) az életéről. Persze, tudom, hogy elsősorban úgy értette, hogy ha én nem akarok, akkor megérti, de akkor is...