Sári nyaralni megy pénteken, egy hétre az unokatesókhoz. Persze, olyan már volt, hogy nem voltunk vele se Cs., se én (ld. Párizs), de olyan még sosem, hogy házon kívül töltött volna nélkülünk ennyi időt. Úgyhogy be vagyok sz*rva rendesen, mert ráadásul én kórházban is leszek, meg aztán az egész dolog uszkve 250 km-re van, úgyhogy nem lehet csak úgy elugrani érte, ha gond lenne. És el ne felejtsem a sógornőm lelkére kötni, hogy Sárit –még ha csak a szomszédba is ugranak át- mindenképpen gyerekülésben, bekötve szállítsa – mert amennyire emlékszem, az övéi általában táncoltak a hátsó ülésen. Sárival már megígértettem, hogy szól a nagynénjének minden alkalommal, kicsit izgult is, hogy mi lesz, ha elfelejti.

Persze, én már vagy egymillió programot beszerveztem magamnak a hétre, de aztán közbejött a kórház, ami meg olyan szempontból szerencsés, hogy nem kell Sárit még egy ilyennel is sokkolni. Természetesen kap majd tájékoztatást, de azért úgy mégsem olyan realista ez az egész, mintha itthon szembesülne a hiányommal.

Sárinak egyébként kicsit fáj a foga (csak harapáskor), és pár napja a gyomrát is fájlalja (reggel-este, cumizás után). Persze, paranya, mint én is, rögtön túlhergelem magamban ezt a dolgot, de végül is úgy döntöttem, hogy a nyaralásra való tekintettel azért el kellene vinni orvoshoz. Nyugtasson már meg valaki, hogy a gyerekemnek soha semmi baja nem lehet…