A Mama még mindig kórházban van, nem műtik (egyenlőre). Kapott hashajtót, infúziót és gyógyszereket. Enni nem adnak neki, ezért a szobatársaival egész nap "főznek". Tisztára, mint az éhezők. De a színe kicsit jobb. Mindenesetre semmi jóra nem számíthatunk, hiszen a bélelzáródás önmagában nem egy betegség, csak egy tünet. Hogy mi okozza, azt a keddi tükrözés fogja kideríteni. Azért a keddi, mert előtte két napig béltisztítanak, és hétvégén ugye nincs tükrözés.

Vettünk neki egy mobilt, persze, mondta, hogy nem kellett volna, de azért nagyon büszke volt rá. Kezelni is tudja, amennyire neki kell.

A kórháznak ez a része borzalmas hely, nagyon lepukkant. Közös WC és tusoló, férfiak és nők egy folyosón. A Mama szerencsére egy 3 ágyas szobában van, de vannak ott 6-8 ágyas termek is. Nyikorgó ágyak, leszakadt reluxa, fertőtlenítő-szag. Kiábrándító hely, remélem, nem itt kell befejeznie az életét. De az is csoda volt, hogy ide be tudott jutni, mert állítólag a sebészeten, és a többi, modernebb belgyógyászatokon egyáltalán nem volt hely.

Nem tudom, hova halad ez a magyar egészségügy, de hogy közel van az összeomláshoz, az biztos.

Sári aranyos volt, mindenáron be akart menni a dédihez. Nagyon izgul, hogy mi lesz vele, persze, a részletekbe nem avattuk be, de azért gondolom, érzi a feszültséget. A Mama viszont nagyon fegyelmezetten tűri a kórházi tartózkodást, nem panaszkodik feleslegesen, de szerintem nem igazán tudja, hogy mekkora a baj. Remélem, neki van igaza.