Sári hajnali 4-5-ig nem hagyott aludni, de a fennmaradó másfél órában elbólintottam egy kicsit, és Eszterrel álmodtam. És Eszter élt. Néha álmodok a halott Eszterrel, de az élő Eszterrel soha.

Kb. 7-8 hónapos, kerek fejű, fehér bőrű, szőke és kék szemű jó húsos baba volt. Babakocsiban toltam, valami étterembe mentünk. Ő aludt, én meg örültem, hogy alszik, és tudunk tőle enni. Aztán Anyu telefonált, hogy a Mama meghalt. Nem így mondta, ill. ezt nem mondta ki, de valahogy egyértelmű volt. Kérdeztem, hogyan történt. A fürdőszobát takarította, mert már olyan jól volt, de egyszer csak lent maradt a földön. Gyorsan haza kellett mennünk, és Eszter fölébredt. Mondtam neki, hogy öltözzön, mert mennünk kell, de nem húzta a nadrágját, amitől én nagyon mérges lettem rá. Aztán végül mégiscsak felhúzta a nadrágját (ami olyan volt, mint egy felfújható labda), de csak az egyik szárát, és utána azzal szórakozott, hogy a lábfejét harapdálta. Már nem haragudtam rá, nevettem, mert aranyos volt. Közben persze nagyon akartam sietni haza, mert tudtam, hogy Anyunak szüksége van rám. Kérdeztem Cs.-t, hogy Sárinak mit fogunk mondani, mert persze el kell mondanunk, hogy a Dédi meghalt, de majd megint mennyire fog sírni. Mert akkor is sírt, amikor Eszter meghalt (persze, Eszter ott volt mellettem, de valahogy ott is volt, meg meg is halt).

Aztán felébredtem. Ambivalens érzés fogott el: rossz álom volt, mert a Mama meghalt, de jó is, mert Eszter meg élt. Állítólag akinek a halálával álmodsz, az sokáig fog élni… de mi van azzal, aki meghalt, és mégis élőként álmodsz vele?

Szerző: anna_over_the_moon  2012.08.14. 10:34 Szólj hozzá!

Címkék: alom

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr544711517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása