A Mamának tegnap kivették a varratokat, nagyon megdicsérte az orvos, hogy milyen jól néz ki. Valóban jobban van, lassan, de biztosan erősödik, talán a kedve is alakul. Szerencsére a szövettanon sem találtak semmi kórosat (mármint rákot, természetesen szűkületet igen). Az elzáródást amúgy egy barackmag okozta – hát, így egyen az ember sárgabarackot.

Én ezzel párhuzamosan változatlanul szarul vagyok. A gyomrom a műtét óta szerencsére már nem fáj, de állandóan hasmenésem van (változatlanul), illetve fogyok, de legalább is nem hízok (változatlanul). Pedig a diétát már nem tartom olyan szorosan, sőt, igyekszem kalóriadús ételeket enni, mégis 57-58 kg-t mutat a mérleg. Ok, nem mintha nem állna jól a soványság (jópár duci év után), de azért mégiscsak fura. A hasmenés meg kellemetlen, a hasgörcs fájdalmas, és ijesztő, ami miatt persze sokat stresszelek is, gondolom, emiatt pedig még inkább hasmenésem van… ördögi kör, na. Mindenesetre hétfőn megyek egy új dokihoz, addig biztos nem jövök el tőle, amíg meg nem mondja, mi a fene bajom van.

A hangulatom is pocsék, bár nem tudom, az elmúlt 34 hétben volt-e valaha jó… Ideges és feszült vagyok, nem is, egy görcs vagyok. Mindent utálok, elsősorban magamat, amiért ekkora rakás szerencsétlenség vagyok.

Aztán ott vannak a rémálmok is. Egész változatos szörnyűségeket tudok álmodni, erőszakkal, vérrel tele. Tegnap mondjuk éppen elvetéltem egy 6 hetes terhességet. Szar volt, de a legrosszabb az a tudat volt, hogy akkor nincs tovább, több gyerekem nem lesz, és kész.

Amúgy is, ezt az egészet csak Sári miatt érdemes csinálni. Nincs semmi más, ami egyben tartana.