Muszáj kicsit dicsérnem a lányomat, mert azért van ám olyan is, amiben azért elég ügyes. Ugye a saját korlátainkat kell elsősorban legyőzni, így mindig ott a hangsúly, hogy önmagához képest ügyes, mert biztos vagyok benne, hogy más 4-5 éves ezt a szintet már sokkal hamarabb teljesíteni tudja (és biztos mi is így fogunk rá emlékezni, úgy 20 év távlatából, vagy amikor nálam kisebb gyereket nevelő anyukáknak mesélem, satöbbi, satöbbi, de ne szaporítsuk a szót, álljanak itt a tények):

Sári ugyanis tud: lebegni (mármint a vízben, nem nőttek szárnyai), kb. 4 métert lendületből siklani, hasast ugrani (amit ő ugyan fejesnek hív, de ez most mellékes), és akkor sem kap szívgörcsöt, ha véletlenül lemerül a feje a víz alá. Igaz, önszántából azért még nem bukik le, de ennek is eljön az ideje. Ha ilyen tempóban fejlődik, akkor úgy 10-15 éves korára… de ne legyek már gonosz. Az én lányomnak mások az érdemei, és ez így is van jól.

Mindez amúgy a hosszúhétvégi marhajóidőben, a gyógyfürdőben derült ki, ahol egyszer csak lekerült a karúszó (mert amúgy –mint kiderült- a gyerek lába leért!), és Sári legyőzte a félelmét, kipróbálta az ugrálást, meg a siklást, meg a lebegést, és onnantól le sem lehetett lőni, mert csak és kizárólag ezeket akarta gyakorolni. Csakúgy, mint korábban a Mc’Donalds-os csúszdán, amire először fel sem mert nézni, majd egy őzike szemű kisfiú után mégis felmászott, és végül csak a pizsicsörgés tudta onnan kizavarni, annyira élvezte.

Ugorva egyet-kettőt visszafelé az időben, nagyon tevékenyen telt a hétvége többi napja is. Szombaton a Pálvölgyi Barlangba mentünk, itt ugyan mi, lányok csak a rövidebb túrára merészkedtünk be, ahol kikerültük a kb. 7 m-es létrát, mert az volt a sejtésem, hogy azt Sári nem fogja tudni/merni megmászni. Cs. szerint igazam volt… Mindegy, a rövid épp elég volt, érdekes is volt, úgyhogy meg vagyok vele elégedve. Vasárnap pedig a szentendrei Skanzenbe mentünk, ja, és mindezt a sógornőmékkel tettük, vagyis volt gyerektársaság, így annak ellenére, hogy a Skanzen hatalmas, sokkal nagyobb, mint amire emlékeztem, és egy négyévesnek minden bizonnyal elég unalmas is, Sári nagyon jól bírta. Nekem nagyon tetszett a kiállítás, a házőrök pedig mindenhol érdekes sztorikkal szolgáltak, úgyhogy igazán szuper program – kicsit nagyobb gyerekkel.

Hétfőn voltunk a fürdőben, kedden meg nem tüntetni meg szimpatizálni mentünk, hanem M és E-hez, meg Kisannához ugrottunk be. Mivel Anna igazi akaratbajnok, és mellesleg csak 2 éves, Sárit kicsit idegesítette, hogy folyton utána koslatott, na meg hisztizett, ha valami nem tetszett neki, de azért hazafelé közölte, hogy ő nagyon szeret vendégségbe járni. Hát, sok alkalma nincs élvezni ezt, de mindegy.