Szegény gyerek egy csomó szar gént örökölt tőlem és az apjától is. Azt, hogy tőlem mit kapott, most hagyjuk - természetes több hibája lelhető fel Cs.-ben, mint bennem... Ilyen például a lúdtalp. Mondjuk, már 2 évesen látszódott, hogy itt gáz lesz, de tulajdonképpen a múltkori 5 éves státuszig senkit sem izgatott, hogy a gyereknek annyira befelé dől a bokája, hogy konkrétan egy focilabdát át lehetne gurítani a "zárt" lábai között. Szóval egyértelmű volt, hogy el kellene menni az ortopédiára.

Így is lett. Sajnos én épp nem voltam itthon, mert megint külföldön evett a fene, de Cs. szerencsére szabadságon volt, úgyhogy elvitte ő a gyereket. Kb. 5 perc alatt végeztek, kaptak egy tornagyakorlat-sort, ill. felírtak Sárinak ortopéd cipőt. Az előbbi azért vicces, mert valóban mókás feladatokat kell napi 10 percig csinálni - és komolyan mondom, az én talpam is elfárad benne; a második meg azért, mert ugye minimum 3 cipő kell tavaszra/nyárra (kinti zárt cipő, kinti szandi, és benti szandi). 1 cipő kb. 9000 Ft TB támogatással (anélkül 9200...!), tehát egy egyszerű szorzással kijön, hogy Sári cipője így startban 27 000 Ft, alsó hangon. De persze drágább, mert az ortopéd cipők köztudottan elég rondák, és a mi lányunk meg hiú mint a fene, szóval neki HelloKitty-s meg nem tudom én milyen díszítőelemekkel tuningolt modellek kellettek - az ortopédcipő-ipar is halad a divattal, vagy mi.

Viszont végre itt a jó idő, úgyhogy kitoltuk a bicikliket a garázsból, és azzal a lendülettel Sári rózsaszín cicás bicójáról lekerült a pótkerék. Úgyhogy most ezzel küzdünk: nem mondhatnám, hogy Sári nagy biciklibajnok, és első pillanatban ráérzett a dologra, de végül is azért alkalomról alkalomra lehet érezni a progressziót. Nagyon vicces, ahogy végig sikít, vagy azt ismételgeti, hogy "Fogsz? Fogsz? Fogsz?", amire mindig "igen" a válasz, függetlenül attól, hogy tényleg fogjuk-e. Mert ha véletlenül azt gyanítja, hogy nem támasztjuk, akkor azzal a lendülettel el is dől. És mivel minden délután szeretne menni biciklizni, így az az érzésem, hogy élvezi a dolgot. Mondtam is neki, és azóta is ezt ismételgeti, hogy biciklizni csak egyszer kell megtanulnia az életben, és azt már soha nem fogja elfelejteni.

Olyan jó ez: megtanítani valamire a gyerekünket. A tudást senki nem veheti el tőle, nem?

Update: revidiálnom kell magam - Sári egyáltalán nem tehetségtelen biciklis. Tegnap már egyedül, igen, tökegyedül tekerte a cangát, elindulni és megállni is tudott. A kanyarodás még nem megy tökéletesen, de ettől függetlenül rettentő büszke vagyok rá! Össze-vissza dicsértem, meg puszilgattam, komolyan, majdnem elbőgtem magam a meghatottságtól! Hiszen most volt csak, hogy 2 és fél kilósan hazahoztuk a kórházból, minden ruha nagy volt rá: most meg egyedül biciklizik! 2-keréken! És kacag, és nevet, sikongat örömében!