Az oviban nem divat az anyák napja, így Sári pénteken lepett meg egy verssel, és egy papír virággal.

"Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem,
s megcsókoltad orcám. 

Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem,
kedves szóval terelgettél
bármi rosszat tettem.

Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve…
álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.

Beszédre is tanítottál -
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged."

Nagyon szépen mondta a verset, persze, ugyanazokkal a hanghibákkal, ahogy amúgy is beszél, de tagoltan, szépen hangsúlyozva, érthetően. És hát természetesen nagyon meghatódtam, de láthatóan ő is.

Ennek ellenére az anyák napja akkor is nehéz. És mennyivel nehezebb lenne, ha Eszter az első gyerekem lett volna!