A múltkori lakatlan szigetes posztom utolsó sóhajtását majdnem sikerült megvalósítanunk a hétvégén - ui. wellnessbe mentünk. Mondjuk, nem mintha jó dolgunkban azt sem tudnánk, hogy mivel csesszünk el 3 napot, mert éppenséggel munka lenne rengeteg (mióta vannak ajtók, azóta még értelme is lenne takarítani) - de végül is némi lelkiismeret-furdalással kísérve elfogadtuk az ajándékot (Anyu rátalált a booking.com-ra, és most agyba-főbe foglalja a szállásokat).

Az észak-nyugat magyarországi hotel nagyon exkluzív volt (Sári örült is, hogy 4-csillagos, mert az ovistársa is 4-csillagos szállodákba jár - és a gyerek el is meséli az oviban... na mindegy) - és ehhez képest nem annyira drága. Talán ez magyarázta, hogy gyakorlatilag tele volt a hely szlovákokkal (3 szlovák esküvőt tartottak a hétvégén). A wellness-részlegben mondjuk alig voltak - persze, nem is volt nagy a hely, de cserébe kellemesen meleg volt a víz, a jakuzziban meg egyenesen forró. Sárinak egyébként nem ért le a lába, de ez nem különösebben zavarta: ha rajta volt az "életmentő" búvárszemüveg és pipa, akkor vígan keresztbe-kasul átúszta ötször a medencét. Gyakorlatilag nem kellett ott állni mellette, mert ha ki is köpte a pipát, és esetleg elfogyott a levegője, akkor lement a medence aljára, fellökte magát, és nagy levegőt vett, majd úszott tovább. Ok, nem olimpiai bajnok úszótechnika, de a vízbiztonság mindenképpen megvan, és azt hiszem, ebben a korban ez a maximum, amit el lehet érni. (Én mindig jó úszó voltam, de szerintem már voltam vagy 8-9 éves, mire rendesen megtanultam úszni).

A dolog szépséghibája csak az volt, hogy valami anyag volt a vízben, amitől Sárinak állandóan köhögnie kellett. És ha köhög, akkor hány is. Megtisztelte a szobát egy adaggal, de ami cikibb volt, hogy az étteremben is kidobta a taccsot. 12 ezer Ft volt a vacsora (igen, ennek megkérték az árát), na, azt egy kicsit sajnáltam.

Hazafelé megnéztük a monostori erődöt. Érdekes volt, bár az látszik, hogy minden mozdíthatót elvittek már onnan. Amikor ezt Cs. szóvá tette, csak úgy, magának, Sári rögtön elkezdett kérdezgetni. Így jutottunk el a rögtönzött történelem óráig, és a szovjet megszállásig (felszabadításig?). Azóta ez a dolog nagyon izgatja a fantáziáját, majdnem minden nap kell erről mesélni. Arra már rájöttem, hogy ezt nem bízhatom Cs.-re, mert ő egyrészt nem élte ezt így át (na, nem mintha nekem komoly emlékeim lennének erről a korszakról), másfelől ő azért eléggé el tud mélyedni a korszak nagypolitikai hátterének elemzésében, ami egy 5 évesnek nyilván túl sok információ. Viszont annak őszintén örülök, hogy Sári igazi kis pacifista, és ráadásul humanista is. Azon sem lepődik meg, hogy sokféle ember sokféle kultúrával és vallással él a földön, csak azt nem érti, hogy ezek miatt minek kell háborúzni.