Talán ilyen, mikor az ember elkezd öregedni. Jó, persze, cinikusnak hangzik ez a kijelentés attól, aki még 30 sincs, de az öregedés tulajdonképpen nem köthető egy bizonyos korhoz, hanem bizonyos "kor-állapothoz" - 16 évesen 30-nak lenni katasztrofalisnak tűnhet, és 27 évesen visszatekinteni a 10 évvel korábbi önmagunkra szintén... és akkor vesszük észre, hogy öregszünk, amikor elkezdünk kaján nosztalgiával gondolni a középiskolára, hogy milyen jó is volt, holott akkoriban, sőt, nem olyan régen még a hely gondolatával sem tudtunk azonosulni.

Elnéztem az aluljáróban tengő tizenévesek bandáját - hangoskodtak, cigiztek, ügyetlenkedve és megjátszva próbálgatták nemiségüket, és akkor jutott eszembe, hogy én 3/4 8-ra voltam kénytelen iskolába járni, viszont valami oknál fogva minden második hétfőn csak fél 9-re (talán a fiúknak volt testnevelése, vagy ilyesmi), és ezt szerettem a legjobban, mert ilyenkor úgy cigizhettem a suli környékén, hogy nem kellett kellemetlen találkozástól tartani. Aztán napközben amúgy sem bagózhattam soha (ott igazi terror volt), de amikor vége lett a tanításnak, elérve a biztonságos távolságot rögtön rágyújtottam. Két buszmegállóba is mehettem az iskolából, és mindkettő egyenlő távolságra volt - de mivel az egyik útvonal egy mellékutcába vezetett, általában ezt preferáltam. Ahogy befordultam a sarkon, cigi elő, gyorsan rágyújtottam, és általában épp a buszmegállóig elszívtam.

Utáltam rohanni a buszra, ezért rendszerint jó sokat kellett rá várnom (mondjuk, óránként indult, úgyhogy nem volt nehéz). Néha összefutottam a környékünkön lakó barátaimmal, akikkel nem egy iskolába jártam, és mivel az ő buszuk kb. 15 percenként jött, mindig sokkal hamarabb elmentek, mint én - és én irigykedtem, mert jobb helyen laktak.

Visszagondolva, jó volt 16 évesnek lenni, de mégsem lennék újra annyi.