Érdekes módon, miután kiderült, hogy fütyi nem nőtt, ma éjjel azt álmodtam, hogy kisfiút szültem. Érdekes módon a szülés nem volt olyan vészes, mint gondoltam volna, még az is eszembe jutott közben, hogy ha csak ennyi az egész, akkor ezt az egész „fájdalommal szülöd gyermeked” témát már megint túlhisztizte pár liba. És gátat sem kellett metszeni, szóval volt értelme a jógának meg gátizomtornának.
És fiú lett. Kezembe vettem – már nem nézett ki újszülöttnek, de ettől még az volt. Beszéltem hozzá, nevetgéltem, gügyögtem neki, és egyszerűen nem tudtam letenni. Amikor pedig a mellemre tettem, elkezdett szpoizni, és olyan volt, mintha mindig is erre készültem volna. Konkrétan emlékszem arra az érzésre, hogy szívja ki a tejet a mellemből – halvány lila gőzöm sincs, hogy honna tudom, milyen érzés ez... mégis éreztem.
Aztán álmomban minden rosszra fordult, mert a kisfiamat –aki játékbabává változott idő közben- elrabolták (nem tudom, ki és miért), és mindeközben kiderült, hogy Cs.-nek barátnője van, először egy feslett hosszú hajú vörös nőcskét láttam, később valami kolléganője lett, akinek szőke haja volt barna melírcsíkokkal, és lépcsőzetesen volt levágva. Csúnya kerek feje volt a nőnek, szemüvege és ragyái is voltak, és semmivel sem volt karcsúbb nálam, Cs. Mégis megcsalt vele. Hisztériáztam, üvöltöttem, közben a kisfiamat kerestem. Aki aztán meglett, de hogy Cs.-vel mire jutottunk, arra nem emlékszem.
Amikor felriadtam, szóltam neki, hogy bújjon hozzám, mert rosszat álmodtam, ő pedig dörmögött valamit, hogy hagyjam, és odadugta a lábát.
Mondtok, amit mondtok