22 hetes terhes vagyok. Ami így önmagában azért nem igaz, mert annál az ürügynél fogva, hogy a fogantatás időpontja bizonytalan, az utolsó menstruáció első napjától számítják a terhességet. A peteérés valamikor a ciklus 10.-20. napja között következik be, ebből kifolyólag a fogantatás is ekörül kell, hogy történjen. Az ember terhessége a fogantatástól a szülésig számolva 38 hét, illetve a fent említett kis trükkel 40 hét. Nem értem, miért pontosabb az utolsó menstruációtól számolni a terhességemet, amikor így ugyanúgy bizonytalan a fogantatás – és ebből kifolyólag a szülés – pontos ideje, mintha az utolsó menstruáció + két héttel számolnánk.

Mindegy, mert eszerint végül is már terhes voltam akkor, amikor Csipet még csak – mifelénk így mondják – a Csépi-tóban úszkált. Azóta már 22 hét telt el, ami elég hosszú idő ahhoz, hogy megszokjam a terhességemet. Ez így most elég pragmatikusnak hangzik, és ez így is van. Az „állapotot” megszoktam, ugyanakkor fogalmam sincs, hogy mit fogok kezdeni egy kisbabával, aki ugyan kicsit én vagyok, kicsit Cs. is lesz, mégis teljesen önálló, valami új így kettőnkből. Akit már 9 hónapja ismerni fogok, mégsem láttam sohasem. Egyetlen egyszer sem pelenkáztam még kisbabát, és erre most ideadnak nekem egyet, azzal, hogy neveljem fel? Ez azért elég ijesztő…

De ne szaladjak így előre. Kezdjük csak azzal, hogy pár hete még nem tudtam, hogy az, amit érzek, vajon a lányom, vagy a hasam. Most így, 22 hét tapasztalattal a hátam mögött biztosan állíthatom, hogy ha az nem a lányom, akkor valami igen egészségtelen béltevékenység, amiben van némi menetrendszerűség, ugyanakkor egy csomó önállóság és pimaszság is. Sosem akkor mocorog, amikor kellene. Ha Cs. keze a hasamon van, akkor például direkt meg sem nyekken. Vagy ha mégis, akkor természetesen befelé rúg, apukája még csak véletlenül se érezze. Reggel általában rúg egy-kettőt. Még nem sikerült eldöntenem, hogy ezek a jó reggelt puszik, vagy „Anya, menjél pisilni”-rúgások, esetleg a „mi a fenéért kelsz fel” – elégedetlenkedések. A délelőtt általában eseménytelen, amikor is aztán 11 óra körül megint jelez a gyermek, szerintem azt, hogy éhes (én mindenesetre baromi éhes vagyok 11-kor, annak ellenére, hogy általában egész délelőtt zabálok). Legközelebb már csak este mocorog, ilyenkor a legmozgékonyabb és a legjobban észrevehető (mármint a külvilág számára is). De igazából éjjel indul csak be igazán. Ha felébredek, rendszerint érzem, ahogy kalimpál a valamilyével, mindig azon az oldalon, amerre fordulok. Nem tudom, hogy arra ébredek-e fel, hogy rugdal, vagy azért rugdal, mert felébredek, mindenesetre mivel úgy tudom, most már kialakult a baba ébrenlét-álom ciklusa, ez nem sok biztatással kecsegtet a jövőre nézve.

A mocorgás egyébként semmi olyanra nem hasonlít, mint amit olvastam. Nem bugyborog, nincs pillangó, meg egyebek. Nekem inkább olyan, mintha lenne még egy szívem, ami időnként jó nagyokat ver – a hasam más-más pontjain, természetesen. Néha pedig olyan, mintha valami határozottan megmarkolná a hasam belülről, de ez meglepő módon nem fájdalmas, inkább csak furcsa.

Egész nap el tudnék lenni a mocorgásokat figyelve. Igazából szeretném is ezzel tölteni az időt, hogy még jobban megismerjem őt. Mert ugye bár felfedeztem némi ritmikusságot a napban, igazából még nem érzem a köztünk lévő kapcsolatot, az akció-reakciót. Szeretném, ha tudnék különbséget tenni az elégedett és az elégedetlen rugdosás között, hogy tudjam, mi esik neki jól, és mi nem. Ha például simogatom a pocakomat, akkor rendszerint semmi nem történik, vajon azért, mert nem érzi a simogatást, vagy csak egyszerűen alszik, vagy ilyesmi. Vagy például azért rugdal éjjel olyan kitartóan, mert kényelmetlen neki az oldalfekvésem, vagy egyszerűen csak akkor van elemében?

Akárhogy is, még 18 hétig ismerkedünk, hogy aztán megismerjük egymást. Már alig várom. (A pelenkázáshoz meg tuti nem kell diploma…)