Anyutól kaptam egy felmosófejet karácsonyra, mert amikor a múltkor eljött takarítani (szokott így segíteni), akkor megállapította, hogy a felmosófejem már tönkrement. Rendesen be volt csomagolva, és a fa alá volt téve, és én rendesen örültem is neki, mert én sosem vennék felmosófejet – mivel nagy valószínűséggel sosem jutna eszembe, hogy szükségem lehet rá. Ilyen téren impulzus vásárló vagyok, valahogy ezek a dolgok nem kerülnek rá a bevásárló-listára (nem mintha létezne ilyen lista egyáltalán), ezért vagy az történik, hogy olyankor veszek ilyen dolgokat, amikor megtetszik a csomagolása, vagy ami még valószínűbb, hogy Anyu hoz otthonról, amikor eljön segíteni.

Egyébként idén is, mint minden évben, megbeszéltük, hogy na most aztán tényleg csak jelképesen veszünk ajándékot, de leginkább még úgy sem, mert kell a pénz kazánra, és padlócserére, nekünk meg a babára, viszont ehhez képest –mint minden évben- mindenki elég sok mindent kapott.

Cs. és én digitális kamerát vettünk egymásnak, és azt kértük mindenkitől, hogy szálljon bele, ha akar. Végül csak a Mama szállt be, ő viszont annyival, hogy a fél kamera kijött belőle. Mivel ez elég nagy kiadásnak számít még nálunk is, Cs.-vel megbeszéltük, hogy nem veszünk egymásnak semmit, én viszont olyan galád voltam, hogy azért is vettem neki egy borotvát (hiperszuper 5+1 pengéset), mert kb. egymillió éve ugyanazt az ócska borotvát használja. Ő – és ez annyira jellemző- természetesen állta a szavát, és tényleg nem vett nekem semmit, aztán amikor 23-n világossá vált számomra, hogy nem is fog venni, annyit kértem csak, hogy legalább most az ünnepek alatt ne dohányozzon (ugyanis most igencsak rákapott a cigire újra, és ez engem szörnyen zavar). Ő persze letette a nagyesküt, hogy nem fog, amit egészen 24-n este 7-ig ki is bírt. Én persze ezen jól megsértődtem, úgyhogy kellemesen végig veszekedtük az ünnep hátralévő napjait.

Kaptam még pelenkázóasztalt (apuéktól – szerintem úgy 5 éve nem vett nekem semmit, úgyhogy eléggé meglepődtem), szoptatós babzsák párnát (ami egy főnyeremény, mert úgy alszom rajta/vele, mint a tej), egy rakat gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet (ezzel nem lehet mellélőni), egy felsőt, egy sálat, fűszertartót és még korábban Anyutól egy kozmetikai kezelést (már nem látszik). Azt hiszem, nekem idén könnyű volt ajándékot venni. Cs. is kapott egy rakat kispapás könyvet (ezzel sem lehet mellélőni), inget, pólót, pulóvert, sálat, és ugye tőlem a borotvát. Még Sári is kapott egy pici babát, amit megőrzésre átvettem én, amíg nem tud vele játszani.

Anyu mindenkinek írt egy képeslapot, az enyémen ez állt:

„Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízhatunk, akinek kedves az arca, elüti lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk."

Egész végig azt próbáltam tudatosítani magamban, hogy jövőre milyen jó lesz, mert többen leszünk, mert biztos lesznek csillogó szemek és sikongatás a fa láttán, és biztos mindenki azon fog igyekezni, hogy Sári első karácsonya felejthetetlen legyen, de ennek ellenére sokat sírtam, mert éreztem, hogy a karácsonyaink sosem lesznek könnyebbek, olyanok, mint 2 évvel ezelőtt voltak. Mert ezt az űrt már soha senki és semmi nem tudja betömködni, mi annyit tehetünk, hogy megtanulunk vele együtt élni.