Nem tudom, miért hiszem újra meg újra el, hogy van új a nap alatt, és az, amit érzek, még sosem volt. Aztán amikor rátalálok egy versre, ami ezerszer érthetőbben megfogalmazza, amit mondani akarok, elszégyenlem magam - hiszen ki vagyok én egy Pilinszkyhez képest?

Azt hiszem
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

 
Egyébként Kispált hallgattam, amikor előtört belőlem egy emlék - illetve konkrétan nem emlékszem az eseményekre, csak arra az édes-kesernyés ízre a számban, arra, hogy csípős hideg volt és valószínűleg éjszaka, vagy hajnal, és én olyan, de olyan szerelmes voltam! Nem tudom, kibe, nem emlékszem, hogy mikor volt ez, de összeszorul a gyomrom, ha rágondolok.
 
Aztán arra gondoltam, hogy Zsan tegnapelőtt azt mesélte, hogy valami buliban az egyik kollégájával (akivel forr köztük a levegő egy ideje) milyen őrületesen szenvedélyesen táncoltak, és volt egy pár pillanat, amikor nem érdekelte őket a konvenciók, és bár a dologból nem lett semmi, azért ezt a táncot nem felejti el egyhamar. Én pedig elkezdtem utálni ezért, mert emlékszem, milyen érzés így táncolni, valahol nagyon mélyen megvan ez az érzés (összeérnek a combok, a csípő, a derék, és talán az arcok is, egyszerre vagy külön-külön, és tényleg nincs ott senki más, csak ő és én, meg a zene) - de tudom, hogy velem már sosem fog ez többet megtörténni.
 
Meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk. Csak kérdés, hogy miénk-e (még)?
 
Szerző: anna_over_the_moon  2007.12.31. 16:18 2 komment

Címkék: pilinszky masok zora szenvedelyek regen volt

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr144579892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yks · alszika.freeblog.hu 2008.01.02. 16:35:18

Pilinszkynek meglehetősen hosszan voltak sexuális problémái. Szóval, hogy ki kicsoda nem egy egyszerű dolog.

Ismeretlen_44444 2008.01.02. 17:06:38

ooo... szexualis problemaim lennenek?
süti beállítások módosítása