Most, hogy Sárival kibekkeltük a tegnapi napot, és ezzel hivatalosan is a 9. hónapba léptünk, és nem mellesleg megnyugodtunk, hogy talán akkor mégsem születik meg szökőnapon, elemi erővel tört rám a szülhetnék. Ebben közrejátszik az is, hogy most már tényleg sehogy sem jó, hogy volt egy borzalmas éjszakám, amikor kb. félóránként felébredtem, mert hol a hátam fájt, hol a hasam, hol a szeméremcsontom, hol pedig olyan trstrészeim, amelyeknek létezéséről eddig fogalmam sem volt - mindeközben Sári egyre erősebben rugdalt, hogy nyughassak már... és akkor arra gondoltam, hogy most már tényleg itt az ideje, hogy visszakapjam a testem. Ilyenkor persze elszégyenlem magam, mert nyilván addig maradjon bennem a baba, amíg szükséges, de már tényleg nehezen viselem a "terhem".

Már hetente kell CTG-re mennem az orvoshoz - ami egy mókás vizsgálat, tekintve, hogy nem igazán értem, mi értelme van, de mindenesetre 3rugóba kerül. Egy UH-s lehallgatófejet kell kb 15-20 percig a hasamra nyomnom (igen, nekem kell tartani...), ami a baba szívhangját hallgatja, hangosítja ki és egy EKG-hoz hasonló papírra görbe formában kinyomtatja. Nos, mivel a gép jó hangos, Sári persze felébredt tőle, és úgy elkezdett rugdalni, hogy azt hittem, mindjárt kimászik. Persze, nem így lett, de minden rugást egy jó nagy kiugrás mutatott a papíron, ami miatt én rögtön elkezdtem szabadkozni az orvosnak, de megnyugtatott, hogy ennek pont így kell kinéznie.

Aztán -bár meggyőződésem, hogy otthon szülni valamiféle romantikus idiotizmus, mint élből elutasítani mindent, ami modern- elkezdtem olvasni egy könyvet az otthonszülésről - illetve tágabb értelemben a háborítatlan szülésről. Bár -mint mondtam, szerintem a biztonság mindennél fontosabb, azért vannak benne szép gondolatok a nőiségről, illetve az ahhoz való visszatalálásról.

"Van egy erő, ami szüléskor eljön a nőkhöz. Nem kérik, egyszerűen csak elárasztja őket. Összegyűlik, mint felhő a szemhatáron, átsuhan az égen, és magával hoz egy gyermeket." - mondja a könyvben a szülésznő, aki mellesleg amish asszonyoknál vezet le szüléseket, és ezen tapasztalatait írja le. Már ha hagyják az erőt kibontakozni, és nem gátolják gyógyszerekkel, vagy -főleg- azzal, hogy kvázi kiskorúsítják" a nőt, mintha a teste eleve rossz lenne és nem lenne képes kipréselni magából egy babát. Pedig az evolúció során, mondjuk a barlangban viszonylag ritkán volt lehetőség orvosra meg császármetszésre, ellenben a szülés természetes része volt a "falka" életének, generációról generációra öröklődött ez a fajta női tudás, és az anyák 80%-a minden különösebb probléma nélkül adott életet - a maradék 20 pedig feltehetően meghalt, teszem hozzá halkan.

Manapság gyakorlatilag nincs anyai halálozás, a "futószalagszerű" szülések bevezetése miatt, ahol steril környezetben, a nőt természetes közegéből kiszakítva, asztalra szíjazva és a szülésben nem résztvevő testrészeit letakarva végeredményben egy nyomó tubussá degradálják - aztán csodálkoznak, hogy a nő képtelen részt venni a szülésben, segíteni azt, hogy nem engedi el magát, ne adj isten, modoroskodik (hiszen egész életében azt tanulta), és baromi könnyen beleegyezik abba, hogy ő nem tudja megszülni a gyermekét.

Ez persze a nők hibája is, akik feláldozták a szülés tudását a biztonság oltárán - és nem vagyok benne biztos, hogy rosszul tették. A biztonság legyen az első - de megfogadtam, hogy ha bírom, akkor szeretnék minél természetesebben szülni.

Csak tartanánk már ott...