Várandósan BKV-ézni nagy kaland. Főleg reggel, munkakezdéskor, vagy délután, munkavégzéskor. Mert az emberek alapvetően nagyon nagy tahók, de mondjuk ez nem lep meg. 

Ugyanis - bár tény és való, hogy karcsú vagyok, mint egy virágszál, nemcsak hogy fellöknek, amikor battyogok mondjuk a mozgólépcső felé, de még mérgesen rám is szisszennek, hogy m'ér nem megyek már gyorsabban. Mert lassan megyek - de hát próbálnának meg ők egy ekkora pocakot értelmes tempóban cipelni. (Egyébként régebben lesajnáltam a kövéreket, mondván, hogy ha nem lennének lusták, és mozognának, akkor talán nem lennének kövérek - de ez igazából nem így van. Mert kövéren minden mozdulat, még a legegyszerűbb is olyan megterhelő, hogy az embernek még megfordulni sincs kedve az ágyban, nemhogy felkelni. A séta pedig felér egy kalandtúrával...)

A helyüket csak és kizárólag

adják át. Fiatal lányok/fiúk, laptoptáskás managerek, vagy jól szituált családapák még véletlenül sem. Volt már, hogy odamentem a legdélcegebb herceghez és megkértem, hogy álljon már fel, és akkor felállt, de látszott rajta, hogy biza nehezére esik udvariasnak lenni.

Arra gondolni sem merek, mi lesz, ha majd babakocsival kell esetleg mennem valahova.

Éljen a járatritkítás!