Sárikittyom most kicsit elaludt, úgyhogy folytathatom a beszámolót a koraszülött-osztályos epizóddal.

Előre szólok, hogy a napok kicsit egybefolynak, és nem tudom, pontosan mikor mi történt, ezért lehet, hogy zavaros leszek, vagy ilyesmi, de mondom, ez még mindig egy kicsit más tudatállapot, mint egyedül lenni... mert most már mindig lesz valaki, akinek az élete leginkább tőlem függ... banyek, ez elég nagy felelősség...

A koraszülött részleg (PIC) egy szigorú intézmény: csak meghatározott időben és meghatározott személyek léphetnek be, ami végeredményben érthető is, hiszen itt egészen apró babák életéért küzdenek (aznap, amikor Sári született, hoztak 24 hétre született ikreket!). Két része van: az intenzív, ahol az inkubátoros babák vannak, és a poszt-intenzív, ahova Sári is kikerült a második napon. Itt tulajdonképpen rendes kórházi kiságyban fekszenek a picik, ugyanúgy, mint a csecsemő osztályon, csak mondjuk több légzésfigyelő, infúzió, kékfény, meg egyéb pittyegő kütyük vannak körülöttük.

Sári egy másik kislánnyal került egy szobába. Fruzsi, a szobatársa 32 hétre született babóca, nagyon picuri volt (kb 2 kiló), és pont úgy nézett ki, mint az apukája (mellesleg Sári is tiszta apja...). A lányknak amúgy nagy szerencséjük volt, mert a szobában nem volt nagy a zsufi, a többi posztintenzíves hálóban 6 babát is bepakoltak. Fruzsihoz képest -de a többi picurhoz képest is- Sári akkora volt, mint egy dömper, hiszen itt a jellemző maximum súly a 2,5 kg - Sárinak pedig ennyi volt a negatív rekordja. Ez egészen az utolsó 2 napig igaz volt, amikor is behozták a 35. hétre született latinos nevű fiúcskát, aki 3,5 kg (!) volt, de szondával kellett etetni, mert a fél-dél-amerikai kissrácnak még nem fejlődött ki a szopóreflexe. Na, ő akkora volt, mint Sári+Fruzsi egyben, és neki rosszul írták ki a nevét, ezért következetesen minden nővérke az anyukája keresztnevén szólította a gyereket, és akinek olyan fekete volt a kukija, mint a csoki. Sárival jól meg is lestük...

Szóval, a koraszülött részlegen naponta kétszer volt látogatás, 1/2 2-kor és 1/2 8-kor fél órára, kizárólag szülőknek (ill. este a rokonok is bejöhettek az ablakig). Az egyébként, hogy apa is bejöhetett, liberálisabb volt, mint a szülészeten, ott ugyanis apa csak a kórterem ablakán keresztül láthatta csemetéjét. Igaz, az max. 3-4 nap, itt meg a babák rendszerint több hétig is elvannak.

Ezeken a látoatásokon felül 3 óránként lehetett jönni szoptatni (ill. etetni, aki még nem szoptatott), reggel 1/2 6-tól kezdve. Nos, így könnyen ki lehet számolni, hogy az utolsó 1/2 9-es etetésignyolcszor tudtam bemenni Sárihoz, beleszámítva a látogatásokat is. Nos, ez nem hangzik soknak, de mivel a terhespatológia, ahol "feküdtem", és a koraszülött intenzív kb. 15 perc sétára volt egy friss császárosnak, ezért ezek az utak baromira leterheltek. Nem is beszélve arról, hogy miután belövellt a tej, és én azt hittem, hogy leszakadnak a melleim, minden etetés után (ami szeretgetés-böfiztetéssel együtt kb. 1 óra) még 1 órát legalább fejtem, ezért jóformán időm nagy részét lent töltöttem, nem a szobámban. Orvos engem nem látott egész pontosan 5 napig, ugyanis a viziteket rendszeresen lekéstem, szóval ha valami szövődményem lett volna, az maximum a fejőgépnél derülhetett volna ki. Mindamellett senki nem tudott elérni telefonon, és olyan fáradt voltam, hogy senkivel nem is volt kedvem beszélni, ezért egy csomó embernek nem is tudtam szólni, hogy megvan a baba - még most is jutnak eszembe emberek, akik sajnos lemaradtak a listáról.

Szép lassan amúgy egyre több mindent csinálhattam Sári körül, mint pl. pelenkázás (nem olyan nagy ördöngősség, és edig még csak egyszer kakilt le majdnem, de időben elugrottam), öltöztetés, és a hazajövetel előtt egy nappal egy fürdetés is - azt azóta is utálja, bár napról napra kevesebbet sír közben. A nővérek mindent megmutattak, és egy kivételével mindegyik totál kedves volt, sőt, azt is láttam, hogy szeretgetik azokat a babákat is, akiknek anyukájuk nem minden etetésnél tudott ott lenni. Szóval tényleg, le a kalappal előttük, láttam, mennyi a munkájuk, és milyen szörnyű lehet ilyen picurka emberkékkel foglalkozni (mondom, voltak itt annyira kicsi babák is, hogy egyszerűen nem is értem, hogyan maradhatnak életben), és mégis volt erejük gügyögni a gyerekeknek, szeretgetni őket, akkor is, amikor az anya nem is látta.

Engem - meg a többi anyukát is- a nővérek anyának hívtak - Sárit persze a nevén nevezték. Vicces, mert a többi anyukának én sem tudtam a nevét, csak a gyereknek, mert még a szoptatós ingre (egyenruha a korán) is a baba nevét írtuk fel, vagy maximum azt, hogy Kovács Pistike Mamija, nem a saját nevünket. Aztán most egyre-másra jelölnek be az ismeretlen nevű nők az iwiw-en, és derül ki, hogy pl. Donátnak az anyukája a Kata, Fruzsinak meg Zsuzsa.

Az orvossal szigorúan csak a 1/2 2-es látogatáson lehetett beszélni - akkor mindenkihez odament: kivéve azt a 3 napot (a 6-ból) amikor valami más dolga volt és nem tudtunk vele beszélni. Mindegy, mert Sári szerencsére tényleg elég jól volt, a tejbelövellés után pedig gyönyörűen szopizott, 20 ml-rel kezdve, amit 2 nap alatt 60 ml-re tornászott fel, ezért az infúzió is viszonylag gyorsan lekerült róla. Persze menetrendszerűen besárgult, ezért kékfényre került - kis UFO lett a leragasztott szemeivel. Ennél már csak az volt mókásabb, amikor a latin szépség is besárgult (mondjuk, rajta nem látszott, hogy sárga), és ő is kéklámpázott, ezért a szoba olyan volt, mint egy szolárium. Egyedül Fruzsi nem sárgult be, szerintünk azért, mert mellékhatásként annyi kékfényt kapott a szobatársaktól, hogy ezzel megelőzte a sárgaságot.

Mivel azonban Sári ennyire jól evett, és a sárgaságra amúgy sincs jobb gyógyszer az anyatejnél, így hamar lement a bilirubin-szint a kezelési határ alá, és amikor 2600 g-ra felhízott a 6. napon, mi jöhettünk is haza.

Igazából nagyon csalódott vagyok, hogy ilyen szörnyen indult szegénykém élete (még a fejébe is volt egyszer infúzió), kicsit úgy érzem, az én hibám is (nem kellett volna hinni az ultrahangnak). De az a lényeg, hogy szerencsére minden rendben van most már, Sári pedig talán elfelejti élete első 6 napját.

Mi mindenesetre nagyon sokat szeretgetjük (ami meg is látszik rajta, mert el van kényeztetve, mint egy kis hercegnő... elvégre, a neve is ezt jelenti...)