Sári a mai séta alkalmával még két óráig sem bírta szopi nélkül, így a lakótelep kellős közepén olyan visításba kezdett, hogy azt hittem, menten fölrobban. Az egész gyerek tiszta lila volt, mert már levegőt sem vett rendesen az ordítástól, így nem volt mit tenni, kénytelen voltam engedni a kis basának.

Mivel csak a játszótéren volt árnyékban pad, így oda telepedtünk le, majd egy pelenkával diszkréten eltakarva magunkat mellre tettem az édes gyermeket, aki két korty után mély álomba zuhant. Ekkor körülnéztem: a játszótér három gyalogút találkozásánál van, szemben egy óvoda, mögötte egy általános iskola, kicsit odébb egy ABC. A hintán két tizenéves kamasz (nem bámultak akkor már), a másik padon két kislány, egyébként pedig tele a tér (délben, itt senki sem dolgozik?) kutyát sétáltató pasikkal. Ennél jobb helyet nem is találhattam volna...