Tegnap ez a mufurc kis két és fél hónapos megfogta élete első tárgyát. És igen, szerintem tudatosan, nem véletlenül. Ma folytatta a tegnap gyakorlottakat, és ismételten fogdosott össze-vissza egy csomó mindent. Persze, csak megragadja a dolgokat, és még elég esetlenke, de ez már határozottan kézhasználat lesz - reményeim szerint nagyon is hamarosan.

Az utóbbi időben próbálgatom sűrűn hasra fordítgatni, hátha egyszer csak megszereti, de a maximum, amit eddig elértünk, annyi volt, hogy sírással átfordította a fejét az egyik oldalról a másikra. Na bumm, ezt már egy hetesen is frankón csinálta, igaz, akkor még olyan volt, mint egy partra vetett hal ficánkolása, most meg már kicsit koordináltabb a mozgása, de esküszöm, úgy nyög közben, mintha épp kakilna. Aztán meg a technika sem tökéletes, Sári ugyanis vagy emeli a fejét és a lábát úgy, hogy a karja a teste mellett van, vagy ugyanezt, de a karja a feje felett. Néha pedig a popsiját nyomja ki az égbe - és mivel ott nincs szeme, elégedetlen az eredménnyel. Szóval rendszerint totál megsajnálom ilyenkor, és hátra fordítom, mondván, hogy előbb-utóbb csak megfordul magától (inkább utóbb).

Aztán ma meztelenkedtünk (csak Sári) és olyan vidám volt, hogy gondoltam, ejtsünk egy próbát a hasonfekvéssel is. A poronty egy ideig lesett nagyon, hogy most mi van, aztán gondolt egyet, és vagy négyszer-ötször felnyomta magát könyöklésbe, és meg is tartotta vagy két másodpercig a buksiját. Arra nem volt időm, hogy lefényképezzem, mert amikor egyszer elengedte, úgy beverte az orrát, hogy rögtön sírni kezdett, és hiába fordítottam meg, jól megsértődött, ezért csak egy kis cicizés tudta kiengesztelni. Mindenesetre ezt csakazértis gyakorolni fogjuk, elvégre maholnap negyed éves lesz a kisasszony, és egy ilyen nagylánynak már kell tudnia rövid ideig támaszkodnia.

Annyira érdekes, hogy minden nap egy csomó új dolgot csinál... mindig elképedek, hogy milyen csodálatos agya lehet ennek a babának, hiszen döbbenetes mennyiségű információt, élményt kell feldolgoznia, és emellett még a tanulásra is van energiája... hihetetlen. Biztos kis pedálgép lesz Sáriból (akárcsak az anyja...)

Szerző: anna_over_the_moon  2008.06.01. 16:52 2 komment

Címkék: csipet novesben

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr214579978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_91082 2008.06.01. 19:56:16

Amikor kidugja a popsiját az égbe, na abból lesz majd a forgás :)Olyan az agyuk, mint egy szivacs, mindent beszippant :)

Ismeretlen_44444 2008.06.01. 21:26:58

Vicces, hogy ezt említed, olvasd el a következő bejegyzést! :-)))
süti beállítások módosítása