Igazából épp megírtam az előző bejegyzést, amikor Sárikittyom egy nagy kiáltással jelezte, hogy ő bizony ébredezik. Átszaladtam a szobába, de mivel még csukva volt a szeme, gondoltam, hasra fordítom, úgy talán még kicsit aluszkál. Ahogy letettem, a szemei kipattantak, és a délelőttihez hasonló módon elkezdte emelgetni a buksiját nagy nyögések kíséretében. Igen ám, csakhogy hiába volt most a profi kéztámasz, a fejecskéjét túlságosan felém fordította, ezért a kis válla becsúszott a teste alá. Így azonban már csak egy kis ficánkolás volt az oldalra fordulás, onnan pedig tényleg csak egy mozdulat a hátra gurulás. És igen, a két és fél hónapos Sári bizony átfordult hasról hátra. 

Nem hittem el, pedig ott álltam mellette. Az én lányom, aki eddig a fejét se emelgette, egy hétvége alatt megfogott valamit, feltámaszkodott a karjára, és átfordult. Véletlennek gondoltam, ezért újra hasra tettem, kábé 2 mp alatt ismét átfordult. Majd megint, és megint.

A kis büdös marhára belejött a hasról hátra forgásba (egyenlőre még csak az egyik irányba gyakorolja), aminek az lett a következménye, hogy hiába tenném én le hasra (mondjuk aludni), rögtön átfordul.

Szóval ezek szerint tud mindent, csak nem akarja csinálni. És már nem csak tiltakozni tud a hasonfekvés ellen, hanem tenni is.