Azzal kezdődött, hogy fürdőruhát akartam venni. Újat, mert a mellem semelyik régibe nem fér bele, és egyrészest, mert zavarnak a striák a hasamon, ami ugye nem a terhesség, hanem a szülés alatt jöttek ki (finomabban is nyomhatta volna az orvos a császárnál a hasamat).
Így hát fogtuk magunkat, Sárit és a babakocsit, és elfuvaroztattam magam egy nagy bevásárlóközpont márkás fehérnemű-boltjába, ahol gondoltam, ha nem is túl szép, de legalább kényelmes és praktikus, és jó drága fürdőruhát vehetek.
Mondjuk azt sejtettem, hogy a D-s kosárral kár próbálkoznom, meg valószínűleg a kosártalanok sem lesznek jók, de hogy az ég világon semmi nem megy fel a mellemre, az azért kicsit erős volt. A boltban fellelhető legnagyobb molett méret (amin persze gyerekfejnyi rikító virágok voltak) sem volt jó rám!
Teljesen lehangolt a túra, de akkor akadtam ki igazán, amikor elkezdtem a neten böngészni, hogy mégis mi a kínálat. Nos, nagy mellekre egyszerűen nincs semmi, óriási mellekre meg csak a mellplasztika. Még a molett boltokat is megnéztem (bár a mellemen kívül a többi testrészem -még- konfekcióméret), de azon kívül, hogy a buzi rikító virágminta visszatérő motívum -legyen szó felsőről, szoknyáról vagy fürdőruháról- sok mindent nem találtam. Pedig istenemre mondom, most már kész lennék egy vagyont otthagyni egy hülye fürdőruháért, amelyikbe belefér a mellem, és még ki is nézek benne valahogy.
Szóval elég szar hangulatba kerültem, amit Cs. is észrevett - és amikor mondtam neki, hogy teljesen kikészít, hogy így megváltozott az a testrészem, amit egyedüliként szerettem magamon, akkor közölte, hogy nem leszek már húszéves soha többé, és ha majd abbahagyom a szoptatást, akkor úgyis kisebbek lesznek, és majd a térdemet fogják verni. Tudom, hogy csak jobb kedvre akart deríteni, de egyszerűen néha annyira nem tudja, hogy mikor mit kell mondani...
De egyébként is néha nehéz elfogadni, hogy így megváltozott az életem. Azért én alapvetően elég önző voltam, kiharcoltam, ami "járt", most pedig baba-mama-tornát szervezek egy ismerősömmel, és megállapítottam, hogy leghamarabb 26-n tudnék elmenni, persze csak ha Sári nem lázasodik be az előtte lévő oltástól. Ugyanígy egy percem sincs se magamra, se a háztartásra: csak a legszükségesebbeket csinálom meg, és 12 hete múlt csütörtökön főztem elsőzör valamit - mondjuk, nem is lett jó.
Jobban vágyom arra, hogy egyszer végre úgy istenigazából kialudjam magam, mint egy orbitális szexelésre - amely alkalmak szintén megritkultak az elmúlt időben (őszintén: asszem egy kezemen... mióta Sári megszületett, és ha összeadom a teljes hosszát az eseményeknek vetkőzéstől öltözésig, szerintem nem érjük el a 60 percet...).
Szép lenne azzal befejezni, hogy a poronty egyetlen mosolya kárpótol mindezért, és néha így is van, de ez a fürdőruha-hiszti most tényleg annyira lehangolt, hogy nehezen tudok napirendre térni felette. És azt hiszem, ennyi panaszkodás nekem is járt.
Mondtok, amit mondtok