Tegnap voltunk öt hónapos vizsgálaton. Sári hivatalosan 65 cm és 7300 g.

Kérdeztem a hozzátáplálást, a védőnő szerint nem muszáj elkezdeni, próbáljam egyenlőre csak szopival kielégíteni az igényeit, nem baj, ha sűrűbben kér enni. Ha nagyon lesi az ételt, akkor adhatok neki egy-egy nyalintást, de azért hat hónapos koráig ne tömjek bele egy barackot. Hát, valahogy én is így gondoltam, mivel próbálkoztunk almával - tegnap már anyatejjel dúsítva, mert gondoltam, így édesebb lesz, de őszintén szólva amit belenyomtam a szájába, azt ő tolta ki a nyelvével, így a legtöbb alma az előkén, de leginkább a ruháján kötött ki. Ezért úgy voltam vele, hogy az az egy mikrogramm, amit lenyel, nyilván nem fog gondot okozni, de azért mutogatom neki a gyülölcsöket, már csak élmény szinten is. Kizárólag a déli szoptatás után, és csak akkor, ha kedve van hozzá.

Ma a barackot kóstolta meg a kismanó, hasonló mennyiséget tüntetett el belőle, mint az almából, de utána még a füle mögül és a kislábujjáról is barackot kapartam le. De a levét leszívta a kanálról.

A védőnő szerint nem szabad ültetni, akkor sem, ha akar... ok, nem vagyunk egész nap függőlegesen, de pl. most is itt csücsül az ölemben, és egyenlőre vidáman leselkedik... Viszont szerinte keveset van a földön, ezért nem forog - nos mondtam neki, hogy szegénykém kénytelen egész nap a földön heverészni, mert olyan nehéz, hogy én ugyan nem cipelem. Ennek ellenére sem forog. A védőnő szerint ez még mindig nem baj, úgyhogy akkor ok, szerintem sem baj, főleg, mivel tudom, hogy meg tud fordulni, egyszerűen csak nem akar. 

Ehhez képest ma hasra tettem, így elvolt egy darabig, majd elkezdett nyöszörögni, hogy most már megfordulna. Azért sem fordítom meg, gondoltam, viszont egy icipicit oldalba löktem, hogy hátha akkor majd menni fog neki - erre ő azt mondta, hogy "hoáááááááá!", nagy lendületet vett, és átvetette a fejét a másik oldalra. Innen már gyerekjáték volt hátralöknie magát, majd amikor sikerült legurulni a játszószőnyegről, elégedetten tekingetett rám. No, gondoltam, ennyivel nem ússza meg, és miután jól megdícsértem, hogy milyen ügyes, újra hasra fordítottam, de ekkor már nem volt hajlandó produkálni magát, ellenben éktelen ordításba kezdett. Nem volt mit tenni, segítenem kellett rajta.

A mi doktornénink egyébként szabin volt, ezért egy másik helyettesítette... nem tudok mit írni rá, csak azt, hogy pont-pont-pont. A nő ugyanis -amellett, hogy volt vagy 100éves- olyan tetű lassú volt, hogy arra szavak nincsenek. Az asszisztens meg a védőnő már közösen ordították le a fejét, hogy igyekezzen már, mert százan várnak kint, de ő richtig nem azt csinálta, amit kellett volna. Rém ronda volt, szegény asszony, púpos, sovány és öreg, emellett volt a lábán egy kék bokazokni, a másikon meg egy fekete térdzokni. Amikor egy óra várakozás után végre bejutottunk, az asszisztensnő épp tépte ki a recepteket a kezéből, hogy nehogy összekeverje már, amit nagy nehezen megírt. Szánalmas volt. 

Ugyanakkor Sárihoz nagyon kedves volt, engem is ellátott mindenféle jótanáccsal, aminek a 90%-t nem értettem, de nem mertem visszakérdezni, nehogy belebonyolódjunk a témába. Azt az egy dolgot, ami érdekelt - nevezetesen hogy hogy állnak a kismanó fogacskái, azt persze nem nézte meg én pedig elfelejtettem megkérdezni, de örültem, hogy nem ijesztgeti tovább Sárit. Mondjuk, ő nem félt tőle, sőt, nagyokat vigyorgott rá - gondolom, egy babának még nincs szépérzéke.

Szegény dokinéni, nagyon sajnáltam, de tényleg egy kínszenvedés lehet vele dolgozni. Gondolom, ő is szívesebben lett volna már nyugdíjas...

Amúgy a pneumococcus csak a koraszülötteknek és a veszélyeztetetteknek lett ingyenes, viszont mivel a poronty ugye korábban jött, ezért nekünk jár. Jövő hónapban tehát azt is megkapjuk. Aztán a költözés miatt most újra háziorvost és védőnőt kell keresni, bár otthon ismerek pár gyerekorvost, de azért ez is macera lesz.