Már nincs messze október 1., a végső határidő, amit a költözésig adtam magunknak, de már nagyon várom. Újabban leginkább a szomszédnéni miatt, aki tényleg kezd az idegeimre menni.

Főleg azzal, hogy állandóan fontoskodik. Hallja, amint kinyitjuk az ajtót, és olyankor ő is a folyosón terem, hogy valamit mondjon. Tegnap pl. Sári elaludt az autóban, ezért kértem Cs.-t, hogy nagyon halkan nyisson ajtót, nehogy meghallja a szomszédnéni, mert akkor tuti felébred a gyerek. De persze bármennyire lopakodtunk, az ő vájt fülén nem jutottunk túl, kicsapta az ajtót, és "Jááájj, Anikó, hát nem is hallom, hogy jöttök!"-felkiáltással ránkordított, én meg azzal a lendülettel "Psssszt!"-et intettem neki, amin szerintem kicsit meghökkent, de Sári végül nem ébredt föl, szóval ez a lényeg.

A múltkor reggel mentünk le Sárival a boltba, amikor "véletlenül" megint összefutottunk. Elkísért a boltig, és közben ecsetelte, hogy jól meggondoltuk-e, hogy elköltözünk, mert majd milyen rossz lesz nekünk anyuéknál, mivel majd mindenbe bele fognak szólni. Nem akartam mondani, de gondoltam, hogy inkább anyám szóljon bele az életembe, mint a szomszédnéni. Aztán közölte, hogy engem nagyon elkényeztettek, és Sári is el lesz kényeztetve.

Az ő fia 35 éves volt, mikor elköltözött anyukájától, és egyébként még mai napig minden nap itt eszi a fene, déltől estig. Amúgy együtt él a barátnőjével, akit az anyós természetesen ki nem állhat.

Ezzel a nővel egyszerűen nem tudok mit kezdeni, és ez nagyon idegesít.

Aztán épp amíg ezt a bejegyzést gépeltem, kopogott, ami nála azt jelenti, hogy a levélszekrényt megzörgeti, mert épp beszélgethetnékje volt. A dumálában odáig jutott, hogy engem anyukám ugye irányít, mert szerinte biztos, és hogy ne tiltakozzak már, mert ő látja. Na, itt tényleg kurvára felment bennem a pumpa, és valami olyasmit mondtam, hogy engem soha nem irányíthatott anyu, és ne féljen, mert nem kell a szomszédba mennem egy kis öntudatért, meg simán megmondom a véleményem akárkinek. (Kivéve neki, de ezt magam sem értem, miért nem megy, beszari vagyok, ez az igazság.) Akkor szerintem látta, hogy most túl messzire ment, mert ezután valami sürgős dologra hivatkozva elköszönt, és bement.

Viszont van fény az alagút végén, mert tegnap voltak megnézni a lakást, és nagyon tetszett nekik, és ki is vennék - csak az a bibi, hogy négyen. Eddig hezitáltam ezen, de lehet, hogy kiadom ennek a négy fiatalnak - remélem, szétbulizzák itt az agyukat, és a szomszédnéni idegeire fognak menni. A kanapét pedig elviszem.