Ó, b*zmeg, sosem gondoltam volna, hogy egy hülye nátha így le tudja szívni az ember lányát, pláne, ha jóformán semmilyen gyógyszert nem mer magába tömni, plusz ha van egy féléves, nagyon anyás gyereke, aki rosszul viseli, ha anya kicsit magával törődne, helyette.

Amikor hazajöttünk a vendégségből, én már éreztem, hogy nem lesz ez így jó, de végül is az estét elég jól elviseltem, főleg mivel Sári annyira fáradt volt, hogy már hétkor bealudt. Én is követtem úgy fél 9 körül, aztán felébresztett Cs., amikor hazajött. Na, innentől kezdve marhára nem bírtam visszaaludni, mert alig kaptam levegőt a takonytól, és mert a 3 liter teána köszönhetően, amit ittam, ötpercenként kellett pisilnem. Az állandó orrfújás és mászkálás persze elég zajos volt ahhoz, hogy Cs. kizavarjon a nappaliba azzal a felkiáltással, hogy Sári nem tud aludni (persze, szerintem inkább ő nem tudott), de őszintén szólva én sem bántam a külön ágyat, mert így legalább nem ébredtem fel minden szösszenésre.

Aztán amikor Sári éhes lett, átvánszorogtam a hálóba, hogy a megszokott helyen legyen a szopi, de Sári nem aludt vissza, viszont arra hivatkozva, hogy nekem most tényleg pihennem kell, otthagytam a virgonc gyereket az apjának. Aki egy darabig próbálta altatni, de mivel Sári inkább játszott volna, ezért nem igazán értették meg egymást. Így kb. egy óra múlva hangos "Anyuuuu! Anyuuuu!" - nyöszörgésekre ébredtem, úgyhogy ismét visszavánszorogtam a hálóba, ahol a gyermek őszinte öröme fogadott, és már fordult is be szopi-pózba, ahogy meglátott. Persze ettől rögtön be is aludt, úgyhogy őt visszacsempésztem a kiságyba, én pedig ismét elvonultam a nappaliba.

Reggelre sem lettem jobban, és mivel Cs.-nek hivatalos intéznivalója volt a szabadnapján, így a délelőttöt Sárival kettesben töltöttük - én majd' megőrültem a takonytól, Sári meg csak úgy szimplán nyűgös volt, úgyhogy derűsen indult a nap. Úgy vártam Cs.-re, mint a megváltóra, gondoltam, ha hazaér, végre fekhetek egy kicsit.

Persze ő nem érezte a súlyát az én nyűgömnek, ezért csak egy adag veszekedéssel tudtam arra a belátásra téríteni, hogy nem azért akarom, hogy a nyűgös gyereket sétálni vigye, mert ki akarok vele cseszni, hanem azért, mert a gyereknek KELL levegőn lennie minden nap, és a babakocsiba legalább elalszik (az esetek nagy részében) könnyebben, mint ha itthon bevágom a kiságyba, én pedig egy kicsit alhatok CSENDBEN. No, lényeg a lényegben, hogy ezt végül is megértette, és el is mentek sétálni, így tényleg nyertem egy kis magányt, de a délután hátralévő része sem telt könnyebben, ui. Sári meglehetősen rosszul fogadta, hogy anya ugyan ott van, de mégsincs, mert nem vele játszik hanem nyög. Cs. pedig hol palacsintát akart sütni, hol rájött a hűtőkiolvaszthatnék, hol csak a szimpla aludhatnék, ami persze mind azt feltételezi, hogy valaki másnak kell a poronttyal törődni, szóval egész nap cívódtunk azon, hogy mi a fontos, és hogy ki a betegebb. Természetesen én voltam, de egy áélmos pasinak nehéz megmagyarázni, hogy nem ő az első és legfontosabb.

Sári szerencsére viszonylag jól aludt az éjjel, csak fél 5-kor kelt föl zabbantani. Most már én is a hálóban nyomtam, mert határozottan hiányzott a baba- és férjszuszogás az előző éjjel, meg úgy gondoltam, hogy már nem vagyok olyan szarul. Szóval szopi megvolt, Sári pedig visszaaludt, de nem akartam, hogy mellettem maradjon, mondván, hogy azért most nem vagyok olyan jól... de amikor visszatettem, annak rendje-s-módja szerint felébredt. Nem vettem újra ki, így kisebb nyöszörgés után elhallgatott, de vagy nem aludt el, vagy nem nagyon aludt el, mert negyed óra múlva sírni kezdett. Kértem Cs.-t, hogy vegye már ki, hadd ne nekem kelljen a hidegben dajkálni, de Cs. lusta volt, és nem vette ki, mondván, hogy majd csak elhallgat. Persze, én tudtam, hogy nem fog, sőt, csak jobban behergeli magát, de megmakacsoltam magam, és fogtam a kispárnámat, meg a takarómat, és újfent kivonultam a nappaliba.

Persze huába csuktam be az ajtót, hallottam a sírást, és egyre idegesebb lettem, hogy Cs. miért nem veszi már ki. Majd Sári elhallgatott, ekkor azt hallottam, hogy elvonulnak egy peluscserére, majd újabb sírás. No, ekkor lett elegem, visszamentem, és látom, hogy Sári Cs. mellett fekszik az ágyban, és sír - Cs. pedig aludni próbál. Sári megint hálás tekintettel nézett rám, és fordult be szopihoz, amire megint rögtön elaludt - én pedig dúltam-fúltam, hogy egy lusta pasi miatt ismét másfél órát kell fenn lennem - betegen.

Cs. ma dolgozik, úgyhogy amíg anyu ide nem ér, ismét kettesben vagyunk a leányzóval - és én még mindig nem vagyok jobban. Nagy bizalmam van viszont anyuban, ő ugyanis nagyjából sejti, milyen betegnek lenni, és egy babáért felelni, szóval ő talán jobban fog segíteni, mint Cs.

Midnenesetre az a tanulság, hogy ha anya vagy, akkor egyszerűen nem engedheted meg magadnak a táppénzt. Mert nem vagy pótolható. Azt nem tudom eldönteni, hogy az adott helyzetben ez pozitívum, vagy negatívum. 

Szerző: anna_over_the_moon  2008.09.20. 10:54 1 komment

Címkék: cs szoptat csipet egeszsegugy

A bejegyzés trackback címe:

https://sarikittyom.blog.hu/api/trackback/id/tr324580053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_91082 2008.09.20. 23:29:02

Ez így igaz, nem lehet az ember beteg... Én is beteg vagyok, és így sokkal nehezebb egy napot végig csinálni, ráadásul szegény Dóri is taknyos :( Jobbulást, remélem ma tudtál pihenni!
süti beállítások módosítása